Történelem: Szuperhatalmak - Közgazdasági politechnikum

közgazdasági politechnikum  | 2017  | pamphlet / füzet  |  68 oldal

Libri Antikvárium
A szerzőről: 1964-ben születtem. 1982-ben a budapesti I. István (ma Szent István) Gimnázium speciális matematika tantervű osztályában érettségiztem. 1982-1987 között az ELTE BTK magyar-történelem szakos hallgatója voltam. Első gyermekem születése miatt egy évvel később államvizsgáztam, majd fél évet tanítottam egy egészségügyi középiskolában. Három gyermek (Anna, Ádám és Flóra) édesanyja vagyok. Az 1992/93-as tanévtől társadalomismeretet tanítok a Közgazdasági Politechnikumban. 1993-97 között Szabó Lászlóval a SzaDi, 1997-2001 között Szűcsné Szabó Katalinnal a Polisz, 2001-2007 között Szöllősy Zoltánnal az ALfonZOO, 2008-2015 között Heckmann Ágnessel a MannA osztályfőnöke voltam. Jelenleg az ALBAtrOszt irányítom Béres-Deák Barbarával. A kilencvenes évek második felében éveken át vezettem a társadalomismeret munkacsoportot. 2004-ben a Politechnikum szakmai koordinátora, 2007-ben ügyvezető koordinátora lettem, 2010-ben pedig az iskola pedagógiai vezetőjévé választottak. Az iskolai tananyagfejlesztésen túl az utóbbi másfél évtizedben számos országos szakmai programban is közreműködtem. A kilencvenes évek második felében a Soros Alapítvány Közoktatásfejlesztési Programjában a Tolerancia részprogramban tanárképzéseket szerveztem és vezettem, valamint egy interkulturális nemzetközi ifjúsági program magyarországi koordinátora voltam. Részt vettem a Holocaust Emléknaphoz kapcsolódó iskolai segédanyag összeállításában; 2002-2003-ban a kétszintű (történelem) érettségi bevezetését előkészítő bizottság munkájában, 2003-2004-ben a történelemtanárok érettségi vizsgáztatói feladatokra való felkészítésében, 2005-2007 között az NFT HEFOP keretében programfejlesztőként a kompetencia alapú oktatás taneszközeinek létrehozásában (szövegértés-szövegalkotás). 2009-10-ben mentor szaktanácsadóként (szövegértés-szövegalkotás, szociális, életviteli és környezeti kompetenciaterületek) dolgoztam a kompetencia alapú oktatás széleskörű elterjesztését célzó TÁMOP 3.1.4 pályázat megvalósításában.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó közgazdasági politechnikum
Kiadás éve2017
Oldalak száma:68
Súly170 gr
ISBN2399994186899
ÁrukódSL#2108125261
Kötéspamphlet / füzet

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power