Tollrajzok

vajdasági magyar művelődési intézet  | 2016  | cérnafűzött, keménytáblás  |  285 oldal

Libri Antikvárium
Péter László grafikusművész ősei al-dunai székelyek. Ő maga Székelykevén született, és ott is nőtt föl. Családos emberként költözött Magyarországra, de szülőföldjéhez mindig hű maradt. Nemcsak a családi kötődések révén maradt hűséges - nem mintha az nem lenne elegendő egy emberi életre -, hanem egész közösségünkhöz ragaszkodik. Ez az odafigyelés, szeretetteljes számontartás sugárzik minden tettéből, gesztusából, művészi alkotásaiból, emberi tartásából. És írásaiból is. Péter László 2010 óta írja folyamatosan a Magyar Szó Üveggolyó mellékletének Tollrajz című képzőművészeti rovatát. Ezek alatt az évek alatt sok olyan jegyzet, portré, alkalmi írás és karcolat, rajz született, ami szinte látleletet ad délvidéki képzőművészeti életünkről. Számadás? Összegzés? Vizuális kultúránk térképe? Szubjektív képzőművészeti olvasónapló? Mindez egyben. Olyan írásokat tart kezében az olvasó, amelyek megmutatják gazdagságunkat, felhívják a figyelmet értékeinkre. És persze megtanítanak minket látni. Péter László megmutatja nekünk mindazt a szépséget, ami körülvesz bennünket. írásaiban olyan művészekről szól, akiket személyesen is jól ismer, és akiket - ahogy ő maga mondja - nemcsak művészetükért, hanem emberi mivoltukért is szeret. Néha komoly tanulmányt folytat, hogy megszülessen egy átfogó portré a számára kedves alkotóról, aztán megszólal a tanár, aki szárnyai alá veszi és néhány szép szóval támogatásáról biztosítja a fiatal tanítványt, más alkalommal a művészember hangját halljuk, aki szeszélyesen csapong a képzőművészet világában, és képekről, eszmékről, művészeti folyamatokról elmélkedik. Ezek az írások nem nyújtanak teljes képet, de valós keresztmetszetet adnak mai képzőművészeti életünkről, amelynek a gyökerei erősen kapaszkodnak a múltba, de amelynek tekintete már fönn jár a magasban. Gruik Ibolya
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 8 500 Ft

A termék megvásárlásával

850 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó vajdasági magyar művelődési intézet
Kiadás éve2016
Oldalak száma:285
Súly949 gr
ISBN2310008135979
ÁrukódSL#2112101959
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 8 500 Ft

A termék megvásárlásával

850 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Rob Dial: Változás amire mindig is vágytál Rob Dial: Változás amire mindig is vágytál