Tímárok - A BAJAI TÍMÁRMŰHELY A SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUMBAN

A bőr ma is egyik fontos anyaga mindennapi életünknek: lábbelik, öltözetdarabok, táskák, tarisznyák, dísztárgyak készülnek belőle. A régebbi korokban azonban jóval nélkülözhetetlenebb volt, nemcsak szinte a teljes öltözet volt bőrből, de például a katonák páncélja, pajzsa, az ágynemű, a bútorzat, tapéta alapanyaga lehetett. Bőrből volt a lószerszám, a kocsi ernyője, a bányák vizet, ércet kiemelő szerkezetei, a gépszíj. Az egykor sok állatot tartó területeken, például Dél-Amerikában, "bőrkorszakról" is beszélnek a történészek. Amikor a 16-17. században tízezrével hajtották a magyar marhát Velence, Nürnberg felé, nemcsak húsukat vitték a távoli piacokra, hanem ugyanekkora jelentőséggel bőrüket is, amelynek a ridegtartással biztosított egyedülálló minőségét Európa-szerte elismerték. Ahhoz, hogy a bőr rugalmas maradjon, ne váljon törékennyé, ne enyvesedjen vissza nyersbőrré, a különféle célokra különböző módszerekkel kellett kikészíteni. az ezekre a munkákra szakosodott bőrművesek a középkortól céhekbe szerveződtek. Ezek az iparostestületek gondoskodtak a szakismeret átadásáról, a minőség ellenőrzéséről, és egyben a mesteremberek egyfajta "európai közösségét" is megvalósították. Ahogy hozzánk lengyel, német, olasz stb. vándorlegények jöttek, a mi mesterjelöltjeink is eljutottak távoli műhelyekbe, külföldön is számíthattak pályatársaik segítségére, s a tapasztalatcserétől megtérve új ismereteikkel gazdagították szakmájukat.