Tesla - Elon Musk és az évszázad fogadása

central könyvek  | 2021  | cérnafűzött, keménytáblás  |  397 oldal

Libri Antikvárium
Hogyan nyerte meg a fogadást, azaz építette fel a világ legnagyszerűbb autóját Elon Musk és a Tesla? Bennfentes sztori a Wall Street Journal díjnyertes újságírójának tollából. Elon Musk a Szilícium-völgy egyik legellentmondásosabb titánja: egyesek szerint startup-zseni és látnok, mások szerint kiszámíthatatlan ügyeskedő. Twitter bejegyzései nyomán dollármilliárdok röpködnek a tőzsdén, viselt dolgain bulvárlapok csámcsognak. Számos meredek ötlettel állt már elő az elme letöltésétől kezdve az űrutazásig, mégis, a legvakmerőbb és legpimaszabb agyszüleménye egyben a leghétköznapibb is. Az elektromos gépkocsit több mint száz éve büszkén mutogatták az autógyártók, majd elvetették a koncepciót. A 2000-es években, amikor a Teslát alapították, újdonságnak számított, és bár a műértő közönség csúfos bukást vizionált, egy szilícium-völgyi mérnökökből és vállalkozókból álló maroknyi csapat mégis látott a dologban fantáziát. Hittek benne, hogy a világ készen áll az "Autó 2.0-ra". Harcba szálltak tehát a nagy és elszánt vetélytársakkal, és megpróbáltak olyan járművet gyártani, amely gyorsabb, szexibb, jobb útfekvésű és tisztább, mint a konkurenciáé. Tim Higgins, a Wall Street Journal tech- és autóügyi szakírója az első sorból követhette végig a kibontakozó dráma fordulatait: a gyártósori fennakadásokat, a hatalmi harcokat, az összeomlásközeli helyzeteket, majd a legvalószínűtlenebb végkifejletet, a mindent elsöprő sikert. A Tesla - Elon Musk és az évszázad fogadása betekintést nyújt a különc, csodabogár újítók hihetetlen hazárdjátékába, amellyel megváltoztatták a világ jövőjét.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 590 Ft

A termék megvásárlásával

259 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó central könyvek
Kiadás éve2021
Oldalak száma:397
Súly699 gr
ISBN2399972347786
ÁrukódSL#2110895262
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 590 Ft

A termék megvásárlásával

259 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély