Tanúvallomás A Hruscsov-korszak lágereiről

A vád holtában is elnémíthatatlan tanúja, a szovjet önkényuralom tragikus, szinte egyedülállóan magányos ellenfele és áldozata - ahogyan Závodszky Géza írja az előszóban - jóformán teljesen ismeretlen a magyar, de a közép-európai olvasóközönség előtt is. Azt is kevesen tudják, hogy a szovjet Gulágvilág nem tűnt el Sztálin halálával, hanem bőségesen túlélte őt. Marcsenko élettörténete arról tanúskodik, hogy Hruscsov és Brezsnyev nevével fémjelzett korszakokban is létezett a halál-világ, ahol a 20. század utolsó negyedében még mindig éheztetéssel 'nevelik' a foglyokat. Marcsenko Tanúvallomása erről a világról tudósít, arról, hogy 1986-ban a 'glasznoszty' idején egy távoli táborban, alig negyvennyolc évesen pusztul el a szerző. Nem tartozott a mindig is kritikus szemmel figyelő és hangjukat hallató értelmiségiek közé, gyerekemberként, fizikai munkásként kerül először táborba a messzi szibériai táj szülötte. Majd innen tábort tábor követ, hiszen mindenütt megmondja véleményét őrzőinek, igazságérzetét nem nyomja el a félelem. Nyílt levelek sokaságát juttatja ki táboraiból, ezek többsége a nyugati sajtóban megjelenik, ami újabb és újabb börtönéveket jelent a számára. Alig valami időt tölt a táboron kívül, megnősül, gyermeke is születik, amikor a hatalom újra rabmunkára parancsolja. Ez a világ elevenedik meg a kötet lapjain; nem regényt olvasunk, mondhatjuk: dokumentumprózát, kemény, szikár valóságot, amit csupán a döbbenet kísér, azt gondolván, hogy elmúlt a gulágok világa. Marcsenko oly módon szembesíti a valósággal olvasóját, hogy egyetlen percre sem sajnáltatja magát, szinte nincs érzelmi megnyilvánulás a kötet lapjain, talán egyetlen történetet kivéve (Látogatás), amelyikben édesanyja táborbeli látogatásáról ír. A saját megrendülését is palástolva, anyja tétova mozdulataiba rejti mindkettőjük érzelmeit. Több művet olvashatott mindenki a gulágok világáról, ez a kötet az időbeliségével, száraz és szikár stílusával rendíti meg az olvasót.