Táncol a hullámsapkás tenger - Óceánia népeinek költészete

"Mint mesebeli, óperenciántúli erdőből zsákmányolt aranyágak, úgy kerülnek elénk a magányos, didergő vers-ágacskák, kiszakítva földjük élő és gazdag tenyészetéből, tetszhalott-mereven, vonatkozásaik beszédes szövevénye nélkül. S nekünk egy másik kultúra, irodalom, költészet földjébe kell szúrnunk őket, s azon lennünk, hogy megfoganjanak a mi egünk alatt, a mi éghajlatunkon, a mi vonatkozás-szövevényünk gyökerei közt" - írja e könyv utószavában Rákos Sándor. Úttörő jelentőségű műfordítói vállakozásai, a Gilgames és az Agyagtáblák üzenete után óceániai népköltészet-fordításaiban valósította meg újra a költő fent idézett fordítói ars poeticáját. Magas izzású, elemi erejű költészetként szólaltatja meg nyelvünkön a térbe ezer kilométerekre, időben néha még kőkorszaki körülmények között élő óceániai néptörzsek vers-üzenetét. Ezek a versek hitelesen idéznek meg egy távoli, ismeretlen világot, s ugyanakkor a költészet mindenkori időszerűségével hatnak reánk, a ma és itt másféle módon, mégis hasonló emberi sorssal viaskodó olvasókra.