Találkozás haszidokkal

Stanislaw Vincenz (1888-1971) a lengyel esszéisztika kiemelkedő alakja. Életművének jelentős része szűkebb hazájáról, a Keleti-Kárpátokról, a Huculföld multikulturális örökségéről szól. Soha nem szakadt el ettől a témától, bár a második világháború elején menekülnie kellett, amikor szülőföldjét megszállta a Vörös Hadsereg. Magyarországon vészelte át a háborút, majd kalandos körülmények között Ausztriába szökött. Utolsó évtizedeit Svájcban és Franciaországban töltötte. Zsidó témák című kötete először Londonban jelent meg 1977-ben. A válogatást özvegye és fia, Andrzej Vincenz készítette. Mickiewicz és a zsidók című esszében tekinti át röviden a lengyelországi zsidó vallási irányzatokat. A vilnai rabbinikus racionalizmust szembeállítja a haszidizmussal, említi a karaitákat, akik a X. században vették föl a zsidó vallást. Máig eldöntetlen a vita, hogy Mickiewicz anyja, Barbara Majewska zsidó származású volt-e. Vincenz párhuzamot von Mickiewicz és Frank között. Mindkettő mózesi típusú vezető, nemzetük száműzetésben él (zarándokúton van), tevékenységükben vallási és katonai-stratégiai indítékok keverednek: >>Mickiewicz apostolinak tekintette utolsó törökországi misszióját. Úgy halt meg, mint Mózes, arccal az Ígéret Földjének.<< A kulturális sokszínűség Vincenz számára magasrendű érték. Ismeretlen volt előtte az idegen fogalma. A zsidókban a jámborság, a bölcsesség és a megbékélés szimbólumát látja: ők (is) szakralizálják a teremtett világot. Olyan közel állt hozzájuk, hogy zsidó barátai szerint ő volt az >>egyetlen haszid a gójok között<<. Találkozás haszidokkal című esszéjében egy gyerekkori élményből kiindulva röviden áttekinti Baal-Sém Tov pályáját és a haszidizmus történetét. A kabbalisztikus hagyományok, például a mágia és a számmisztika mellett Vincenz kiemel egy platonikus eredetű egyetemes mitologémát, mely szerint a világ számûzetésben van. >>Istentől ered és ezáltal távolodik Tőle; minden lény, minden ember a lehulló, kihunyó szikrához hasonlatos. A haszidoknak, vagyis az alázatosoknak és jóakaratúaknak az a feladatuk, hogy szeretettel, együttérzéssel felélesszék ezeket a szikrákat, és amikor felizzottak, küldjék vissza Istenhez. Ez az alapvető követelmény - megértéssel és együttérzéssel részesülni a tévelygésből - alakította ki a tolerancia légkörét.<< A huculföldi kultúrák közti kommunikációban felfigyelt a misztikus szimbólumalkotás folyamatára: >>A lengyel és ukrán népdaloknak, akárcsak az Énekek énekének, vallási jelentéseket tulajdonítottak. Így e dalok egyszerû tartalma szimbolikus értékekkel gazdagodott: a rózsa a pásztor szerelmi énekéből a mennyei cél jelképe, az áthatolhatatlan erdő, amely elválaszt bennünket a rózsától, a száműzetés emblémája lett, a száműzetés alatt kell a szeretet erejével eljutnunk a megváltáshoz.