Szükség van-e kétkamarás parlamentre az új Alkotmányban? TANULMÁNYKÖTET

budapest  | 2011  | papír / puha kötés  |  192 oldal

Libri Antikvárium
ELŐSZÓ Tisztelt Olvasó! Szeretettel köszöntjük önt az Országgyűlés Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottsága valamint a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség nevében. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség parlamenti frakciójának kezdeményezésére és támogatásával az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága 2010. november 12-én tudományos konferenciát szervezett a kétkamarás parlament szükségességének tárgyában. A kétkamarás rendszernek jelentős történelmi, jogtörténeti hagyományai vannak hazánkban, ennek megfelelően a második kamara visszaállításának kérdése a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben is a magyar alkotmányjogi gondolkodás egyik sarkalatos kérdése volt. A konferencia különös aktualitását adta az új Alkotmány jövő évre tervezett megalkotása. Az Országgyűlés 2010. június 28-ai döntése alapján - a konferencia délutáni ülésszakának levezető elnöke, dr. Salamon László elnök úr vezetésével - az Alkotmány-előkészítő eseti bizottságban megkezdődött az új Alkotmány alapelveinek kidolgozására irányuló szakmai munka. A bizottság tevékenységét a legszélesebb szakmai-társadalmi együttműködés jellemzi. A kétkamarás parlament kérdése mind a beérkezett javaslatokban, mind az eseti bizottság illetékes munkacsoportjának munkája során, mind pedig a bizottság ülésén felmerült. Mindezek alapján kijelenthetjük, hogy konferenciánk témája napjainkban is élénk érdeklődésre tart számot, amiről egyébként a szervezés során munkatársaim rengeteg pozitív visszajelzést kaptak. Összetételétől és jogkörétől függően az Országgyűlés felsőháza vagy második kamarája a legkülönbözőbb feladatoknak és elvárásoknak felelhet meg egy ország politikai életében. Szerepe kimerülhet a merő reprezentációban, lehet a szakértelem letéteményese, illetve korlátozhatja vagy ellensúlyozhatja az alsóház befolyását. A Magyar Országgyűlés évszázadokon át kétkamarás formában működött, vagy ahogyan az Újabb Kori Ismeretek Tára fogalmazott 1851-ben: Magyarországon ,,a két kamarai rendszer divatozott". ,,Hagyományképpen úgy beszélték táblabíráink, hogy csupán a történet idézte elő e kétkamarai rendszert. A soproni diétán (1681), mondják, egy terem a gyűlési sokaságot be nem fogadhatná; s így kettőbe oszlott az el. Egyet a főbb hivatalbéliek és személyesen megjelent gazdagok, másat a küldöttek foglaltak el" - folytatja az idézett enciklopédia. A felsőtábla valójában a késő középkori ún. nagyobb királyi tanácsból ered, amelynek 60-70 tagját - főpapokat és főurakat - a diéták alkalmával mindig egybe kellett hívni. 1526 után a nagyobb királyi tanács megszűnt ugyan, de a benne részt vevő előkelők ezután is személyesen jelentek meg az országgyűléseken és - bár ekkor még a kétkamarás tárgyalási módot semmilyen törvény nem szabályozta - külön tanácskoztak. Vissza TARTALOM ELŐSZÓ 5 (Dr. Balsai István, dr. Lázár János) I. TANULMÁNYOK Aiken, Jeffrey P.: Egykamarás vagy kétkamarás törvényhozás - javaslat a magyar alkotmányozás számára 11 Adám Antal - Chronowski Nóra - Drinóczi Tímea - Zeller Judit: Az alkotmányozó hatalomról és az Országgyűlés szerkezetéről 27 Balogh Judit: Funkcionális kérdések, szervezeti válaszok - modellértékű parlamenti megoldások az európai alkotmánytörténetben 41 Dezső Márta: A második kamarák alkotmányos funkciói 56 Homoki-Nagy Mária: A Magyar Országgyűlés fejlődéstörténete az egy és két kamarára vonatkozóan 62 Kukorelli István: A második kamara mint nemzeti intézmény 69 Salamon László: Az egykamarás és kétkamarás parlament kérdése az Alkotmányelőkészítő eseti bizottság munkájának fényében 74 Szente Zoltán: Egy- vagy kétkamarás Országgyűlést? A második kamara bevezetésének lehetőségeiről 79 Szentpéteri Nagy Richárd: A második kamarák típusai a világban 95 Téglási András: Európai parlamentek a XXI. századi alkotmányokban 111 II. A KONFERENCIA RÉSZTVEVŐI, FELKÉRT ÉS ÖNKÉNTES HOZZÁSZÓLÁSOK Hivatalosan felkért hozzászólások Tóth Károly 127 Jakab András 131 Önként jelentkező felszólalók hozzászólásai Magyar Attila István 137 Patrubány Miklós 139 Patyi András 146 Gonda László 147 A tudományos konferencia résztvevői 151 Az Országgyűlés, az Országgyűlési Könyvtár és a Parlamenti Módszertani Iroda kiadványai 155 Képek a tudományos konferenciáról 173
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 430 Ft

A termék megvásárlásával

243 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó budapest
Kiadás éve2011
Oldalak száma:192
Súly300 gr
ISBN2399995016058
ÁrukódSL#2108982990
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 430 Ft

A termék megvásárlásával

243 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára