Szerk:Szoboszlai Zsolt; Kertész Róbert

Szolnokiak Szolnokról - Vallomás és interjúkötet

szolnok  | 2001  | kemény kötés  |  206 oldal

Libri Antikvárium
Szolnok és szolnokiak megítélése a városban és a település határain túl is közismerten ellentmondásos. Sokak szerint az itt élők helyi kötődése gyenge, a szolnokiak nem szeretik városukat, elvágyódnak innen. Bár "jöttmentek" vagyunk, minket is mélyen foglalkoztat a kérdés: valóban így van ez? Kettőnk közül Szoboszlai Zsolt volt az, aki másfél esztendővel ezelőt, 2000 kora tavaszán szegedi barátjától, Besenyi Sándortól egy érdekes, izgalmas, ötletadó és cselekvésre sarkalló kiadványt kapott: a Szegedi című folyóirat 11. évfolyamának 12. számát. A vaskos kötetben százötven szegedi vall a városhoz való kötődéséről, Szegedi múltjáról, jelenéről és jövőjéről. A folyóiratot lapozgatva, régi barátai, ismerősei írásait olvasva gondolt először arra, valamai hasonlót kellene Szolnokon is létrehozni. Az ötlet érlelését követően fontos közösségünk, a szolnoki Rotary Club támogatását kérte a könyv megvalósításához. A tovább munkálatokat már együtt végeztük. Vissza TARTALOM Előszó 13 Preface 14 Vorwort 15 Andrássy István: Köszöntelek Szolnok! 17 Antal Ferenc: Mondjunk valamit magunkról önmagunknak, hogy hallja meg más is! 18 B. Nagy Pál: Szollnokon egészségesen 19 Bali István: Legyünk mindig és minden alkalommal szolnokiak! 20 Bali József: Válogatott visszaemlékezések 21 Baranyiné Miks Mária: Másként 22 Barócsi János: A mindennpok kultúrája 23 Bara István: Találkozási pont 24 Bedey Endre: Szolnok volt, van, és reméljük: a jövőben nagyon szép lesz 25 Bedő Péter: Ami egy antikváriumból látszik 26 Benedek Szabolcs: Bicikli 27 Berényi GÁbor: Jelen, múlt és jövendő 28 Berki Imre: Minél távolabb, annál közelebb 29 Berta István: Együtt a várossal 30 Bérczes László: Mrozekkel a hídon 31 Béres József: A szívembe fogadott város 32 Bischof Zsolt: Értékeink védelmében 33 Bistey András: Nem a köveket szeretjük 34 Bíró Árpád: Szilánkokból összeálló kép 35 Botka Lajosné: Szolnoki vagyok? 36 Bozsó Péter: A fokozatosan önmagára találó város 37 Chlumetzky Ildikó: Az elfeledett "Kézművesek utcája" 38 Czakó János: A befogadó és megtartó város 39 Csányi Sándor: "Nem szabad tehát a magyar konyhát pusztulni hagyni..." 40 Császár Péter: Csaknem 150 éve Szolnokon terebélyesedik a családfa 41 Csépe Mihály: Szolnok a vizek, gyógyvizek városa 42 Csikós Sándor: Tisztlet a jó kereskedő erénynek 43 Csillei Béla: Szolnok "Roma Esély" szemmel 44 Csirke Józse: Legyen pünkösd minden nap 45 Csoma Kálmán: Remények és csalódások 46 Csoór György: Bátor előremenekülés 47 Csúszity Zoltán: Tisza-partról - Tisza-partra 48 Banicska Béla: Jó lenne, ha mind több és mind szebb ház épülne a városban 49 Danka István: A város elfordult a Tiszától 50 Darabos János: Gondolatok Szolnokról 51 Deák Péter: "Ki a Tisza vizét issza, fáj is annak szíve vissza..." 52 Deme József: Életem a sportban, a sport általl, a sportért - Szolnokon 53 Demeter István: Kis totál Szolnokról 54 Detrekői Ákos: Emlékek és gondolatok Szolnokról 55 Erdei György: Mérnök szemmel 56 Eszenyi Irén: Szolnok múltja, jelene, jövője bennünk ér össze 57 Francsali Oldamúr: Vannak-e "bástyáink?" 58 Faragóné Kovács Anna: Mióta "felfedeztem" Szolnokot, azóta jobban érzem magam benne 59 Farkasházi István: A "tigris" 60 Fazekas Magdolna: Egy festő - Szolnokról 61 Fehér István György: De jó, hogy lassan haladunk! 62 Fekete László: Még nem vagyok lokálpatrióta 63 Ferencz Tiborné: Emberként városunkért! 64 Fodor György: Séta Csenge lányommal 65 Füle István: Szolnok: kis terület - jó adottságok 66 Fülöp Tamás: Személyes ügyünk ez a város 67 Gábori József: A megismerés térben és időben végtelen 68 Gedei Tibor: Szolnok a NET-en 69 Gyuricza Péter: Az élhető város 70 Halas Béla: "Aranyháromszög": jövőnk nagy lehetősége 71 Haluska András: Múltunkból a jövőnkért 72 Hecker Róbert: És mégis virgázik a cseresznyefa 73 Hegyi Ibolya: Ha szereted, tetszeni fog, ha akrod, szebb lesz 74 Hoffmann Imre: Elfeledtük az elszármazottakat 75 Hiksári László: Nekem e a gerizd" jutott 76 Horvát Gyula: Utak 77 Horváth Attila: A Tisza vonzásában 78 Horváthné Papp Andrea: Kék túra Szolnokon 79 Horváth Péter: Áldozat konta hanyatlás 80 Hunya Zoltán: A numizmatika közelében 81 Imrei István: Amiért jó itt élni 82 Jaczkó György: Egyházi szempontból 83 Jakab Tamás: A szolnoki kórház nem volt rossz választás 84 Jenei Gyula: A víztoronynak nincsenek vitorlái 85 Jurkovics János: A világ közepe 86 Justin László: Az intelligens stratégia 87 Kaposvári Kázmér: Csak Szolnokon tudom elképzelni az életemet 88 Kasza Csaba: Nem csak élek itt... hazajövök 89 Kádár györgy: Szolnokiként Szolnokról 90 Kádár Zoltán: A Tisza Cyranója 91 Kállai Mária: Szolnok és én 92 Kertész Róbert: "Tó vizébe követ dobtam..." 93 Koleszár István: Lobbizás a város gazdaságának fejlesztéséért 94 Koncz József: Szolnok nem szülőhelyem, de otthonom 95 Kopasz Árpád: Szolnok polgárává váltam 96 Kovács Tibor: Szolnok szebbé, gazdagabbá tehtő város 97 König László: Évkönyvbe 98 Kővári Anna: Bárhol élünk, tegyük otthonosság, szeressük 99 Krasznai Géza: Miért jöttem SZolnokra, mit akartam és miért maradtam? 100 Kürti László: "Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj..." 101 Ladosn Varjú Irén: Találkozásaim 102 Lakatos István: A helyét kereső megyeszékhely 103 Lászlóné Nagy Ilona: Könyvek mellől 14 Lengyel Bertalan: Aki másodszorra Szolnokon született 105 Lengyel Lajos: Gondolatok a kötődésről és a város felsőoktatásáról 106 Lipóczki János: Szolnok idegenforgalmának jelene és jövője 107 Lits Józsefné: ...csak akarni kell, s inne is meg lehet hódítani a világot 108 Lovász Sándor: Félúton 109 Lukács Pál: Gondolatok a szegénység visszaszorításáról 110 Lukácsi Huba: Vallomás helyett... 111 Madarász Tibor: Ahogy én látom Szolnokot 112 Magyony László: Szolnoki látkép kerekes székből 113 Matuz János: Kentaurok városa 114 Mácsai László: A vizek és a lehetőségek városa!? 115 Mátyus Ernő: Egy sikeres város titkai 116 Mészáros János: Vannak terveim 117 Molnár István: Az elmulasztott lehetőségek városa 118 Molnár Lajos Milán: Teremtsünk legendát! 119 Monostori László: Városépítés a magam és kisközösségem építésével 120 Mrena István: A bombatölcsérektől a virágzó városig 121 Nagy István: Egy "bevándorló" önéletrajza 122 Nagy István: A befektetők ritkán kelletik magukat 123 Nagy Lajos: A város jövője a családok kultúrájában van 124 Nagy Tibor: Az ember és a környezet egyensúlya 125 Nemes András: "...elültetnék egy almafácskát" 126 Ondrék András: Szolnok megérné a támogtást 127 Orosz Sándor: A lehetőségek városa 128 Pap Béla: Tanulj mosolyogni, város! 129 Páldi János: Az én "eperfám": Szolnok 130 Pálréti Ágoston: Egy "gyüttmönt" reflexiói 131 Pálszabó Mihály: Hogy jól érezzük magunkat Szolnokon 132 Pápayné Kemenczey Judit: Öt fontos kérdés és küzdelmes válaszai 133 Pár Nándor: A ki nem bontott értékek városa 134 Pogány Attila: Lehetősége tárháza 135 Pogány Gábor Benő: Révület 136 Pókász Endre: Az önmagát kereső Szolnok 137 Román Sándor: Szolnok része vagyok 138 Sárközi István: A lelki kapcsolat 139 Schwertner János: Szolnok távolról 140 Sebestyén János: Egy vidéki "sztár komika" 141 Soltész Ernő: Még tíz év... 142 Soós István: Egy megyei jogú város, amely előtt nagy lehetőségek vanna 143 Sulyok Attila: A képtárban 144 Sváby Lajos: Szolnokról gondolkozva mindig a barátaimra emlékezem 145 Szabolcsi Róbert: Más szemmel 146 Szabó László: Szolnok múltjáról, jelenéről, jövőjéről 147 Szalay Ferenc: A város, mely otthonom lett 148 Szalóki István: Minél több művelt, optimista embert 149 Szarvák Tibor: Egy város és valami már 150 Száz János: Egy vissza-visszatérő szolnoki 151 Szekers István: Hajózni kellene! 152 Székely Péter: Felsőoktatással a térség felzárkózásért 153 Szoboszlai Zsolt: A befogadó és fejlődő város 154 Szöllősi Ferenc: A vegyiparos 155 Szurmay Ernő: Cselekvő szeretet, töretlen hit a jövő talapzata 156 Szügyi Csongor: Hol dől el Szolnok sorsa? 157 Tabák Lajos: Szolnoki emlékek... 158 Teszár László: Környezet és kultúra 159 Timár Sándor: Táncra lábam! 160 Tóta Katalin: "Az aranyalmát termő fának sorsa ápolóinak kezében van. Gyümölcsével nemcsak saját magát vallja meg: a kertészét is." 161 Tóth Ferenc: Nekem nem térkép e táj 162 Tóth Lajos: Fontos apróságok 163 Tóth László: Egy "gyüttment" Szolnokon 164 Török Zoltán: Végig az ezer mérföldes úton 165 Turóczy István: Nem bántam meg! 166 Túri Ferenc: Szolnok a jövő városa?! 167 Udovecz György: Szolnokon van miért hagyományőrzőnek lenni 1689 Ürmössy Ildikó: A(z elszalasztott) lehetőségek városa 169 V. Szász József: Szerepkeresőben 170 Valkó Mihály: Gyökerek, melyek nem eresztenek 171 Varga Béla: A mi Szapáry utcánk 172 Varga Tamás: Civil a pályán 173 Váci László: Az én városom 174 Vida Péter: Részként az egészben 175 Zsák Miklós: A vasút és Szolnok együttélése 176 Zsolnay László: Átutazók 177 Képmelléklet 178 A kötetben szereplő illusztrációk jegyzéke 179 A kötet előjegyzői 194 Könyvismertető leporello 209
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 200 Ft

A termék megvásárlásával

120 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó szolnok
Kiadás éve2001
Oldalak száma:206
Súly800 gr
ISBN2399980193283
ÁrukódSL#2110303651
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 200 Ft

A termék megvásárlásával

120 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Pásztohy Panka: Pitypang és a mézeskalácsPásztohy Panka: Pitypang és a mézeskalács