Szilánkok

Leginkább a századforduló szecessziós kisnovelláinak hangulatát idézik Weisz Iván remekbe szabott miniatűr elbeszélései. Hősei mai átlagemberek, valójában típusok: ötvenes, elvált asszonyok, akik gyermektelenül a pénzbe menekülnek, vagy elrontott házasságukat alkohollal, futó kapcsolatokkal próbálják helyrebillenteni. Könyörtelenül kizsákmányolt koldusok, szívhez szólóan muzsikáló magányos utcazenészek, tengődő fiatalok, panellakók, hidegvérű bűnözők. Ezek a jellegzetes 21. századi alakok, akiket tömören, egy-egy szóval jellemez az író, azonban ritkán azonosak a narrátorral. Weisz Iván gyakran alkalmazza az egyes szám első személyű elbeszélői technikát, történteinek szereplőit többnyire egy kívülálló szemszögéből látjuk. A metrón megpillantott bérkoldus vagy a szomszédos kocsmaasztalnál a tízéves fiát szeretőjével zsaroló alkoholista anya ezáltal úgy kerül az olvasó látókörébe, ahogyan az nap mint nap megesik egy nagyvárosi emberrel. Weisz Iván írásainak többlete ez a jó értelemben vett pedagógiai célzatosság. Az, hogy hőseivel együtt az olvasót is rádöbbenti az ember szenvedéseire, élet nagy (többnyire elmulasztott) lehetőségeire. Mindezzel a földi élet drámáját magában hordozó pillanat tudatosításának fontosságára int. Történeteinek központi alakjaitól a poénra hegyezett novellák végén a megtisztító, átalakító, katartikus felismeréssel búcsúzik az olvasó, akit ezen felül az elbeszélés, a meghökkentő meseszövés varázslatos ereje zökkent ki megszokott életéből.