Szikra Ferkó

"Árvátfalvi nagyanyótól hallottam az első meséket. Nyaranta kiült a diófa alá, és mi, kis unokái, köréje gyűltünk, s ő mesélt, mesélt... Csodálatos tündérvilág bontakozott ki képzeletünkben, bős székely legénykékkel, tüzet okádó sárkányokkal, táltosokkal meg boszorkányokkal. Elszorult szívvel (és valószínűleg tátott szájjal) követtük a mesehős sorsát az egyre növekvő veszedelmek közt, és felujjongtunk, amikor végül győzött a becsület, az igazság...." - idézi fel gyerekkorát Méhes György. És emlékezete kincsesládáját felnyitva ezúttal ő mesél. Kicsiknek és nagyoknak. Mesél a messze földön híres kovácsmester, Kalapándi apó fürge eszű, ügyes kezű, aranyszívű és rettenthetetlen lelkű kisinasáról, Szikra Ferkóról, aki minden veszedelemmel és ármánnyal dacolva nekivág hetedhét országnak, hogy megszerezze a világverő kardot, és legyőzze a szegény embereket sanyargató gonosz Toportyán királyt. Megjárja Feketeországot és a föld alatti nép Feketeországnál is feketébb birodalmát, átkel az égig érés üvegfalon és a fortyogó tüzes tavon, egy megzabolázott felhőszörnyeteg hátán eljut Szivárványországba, Viharkirály ég és föld közé aranyláncokkal felfüggesztett várába, megküzd a félelmetes Villámvitézzel, és nemcsak annak buzogányát nyeri el, hanem Viharkirály legkisebb és legszebb lányának, Fuvallatnak a szívét és kezét is. És amikor hosszú vándorútja során néha meg-megpihen, meséket hall és hallgat, csodálatosnál csodálatosabbakat. A kapzsi Balambér lovagról, a hiú és csúf nagyúrról, Búról, szép Márinkáról és szerelmeséről, Brandurról, a dalnokról, a gyönyörű Sótündérről és a Kőnannyóról, a gonosz boszorkáról.