Szibériai garnizon - Kollektiv riportregény

Nagyon híres könyvet tart kezében az olvasó. E könyv írója elfelejtett ember, sokak számára teljesen ismeretlen. Pedig, ha volt a két háború közt magyar könyv, amelyet az egész világon olvastak, akkor az Markovits Rodion Szibériai garnizonja. Ha jól emlékszem, ez volt az első, vagy egyik első magyar könyv, amellyel kapcsolatban megtanultuk a bestseller szót. A legkapósabb könyv volt itthon is, külföldön is, azután híre hamvába holt, jött a második világháború. Markovits Rodion "kollektív riportregénye" - ez a szokatlan és egyszerű műfaji meghatározás szerepel a könyv alcímében - nem csak híres, de meglepően jó is. A meglepően szót saját tapasztalatomból mondom. Most, 1985 őszén újraolvastam a könyvet. Nem tudtam letenni, pedig a legjobb krimit is abbahagyom fél óra után. Ezt azonban olvasnom kellett, mert valóban izgalmas regény, mert megismételhetetlen dokumentum, mélyreható emberi vallomás, amit még olvashatóbbá és egyúttal hatásosabbá tesz az író gunyorossága. A hadifogolysorsot, mint minden szenvedést, csak nagy, belső fegyelemmel lehet elviselni - vonom le a már saját életemből is ismert tapasztalatot -, s a belső fegyelemhez is az önirónia útján jut el az ember, kiváltképpen, ha meg is írja.