Emília

Szeretet könyve I-II. (egybekötve)

emich gusztáv  | félvászon  |  273 oldal

Libri Antikvárium
ELŐSZO Miként én most, ugy érezhet az anya, mikor serdületlen magzatától bucsut kell vennie, midőn ez csatába indul, hogy egy szent ügyért életét koczkáztassa. Hiába mondja az anyai sziv, milyen jó volna neki itthon maradnia még, a hű anyai gondviselés alatt, hogy fejlődjék és erősödjék, és tán dicsőséget is vivjon ki nevére; a szent ügy hatalmas szózata tulkiáltja az anyai sziv önző félelmét; tudja, hogy drága szülöttje el fog veszni, és még sem birja őt visszatartóztatni; tudja, hogy gyönge még a fegyverviselésre, és mégis menni készti, dicstelenül hagyja omolni vérét, mert egy szent ügyért omlik ki. Én is tudom, hogy a mű, melylyel most a magyar hölgyek elé lépek, gyönge és fejletlen. Igaz, soká hordoztam azt szivemben, évek óta foglalkoztam vele; de a czél, melyet magamnak kitűztem, olyan nagyszerű, annyira a nő egész világát átölelő, hogy e sok éven keresztül csak egyes részleteket jegyezgethettem felőle, és el voltam határozva, addig folytatni e jegyezgetést, miglen egészen mögöttem lesz éltem dél napvilága, hogy lelkem egész teljességgel végig tekinthessen egy emberi-kor minden változatain és egy női szív minden küzdelmein; akkor - gondolám - tán képes leszek egy egészbe foglalni mind azokat a milliárdnyi apró csillagokat, a melyek most még összevissza uszkálnak lel-kemben; akkkor tán némi alakot fogok adhatni annak, a mit én e szó alatt: szeretet, értek, és ime, idő-nap előtt el kell szakadnom szivemnek e drága magzatától, mert egy szent kötelesség elszólitja mellőlem; el kell mennie, tán elesnie egy nagy eszméért: a testvéri szeretet, a felebaráti kötelesség áldozatául. Ne nézzék tehát, kérem, hogy milyen az, a mit e könyvben nyujtok, hanem nézzék a jó szándékot, a melyből azt nyujtom, és ha fogyatkozást találnak benne, legyenek elnézéssel iránta; gyakorolják ő rajta is olyan bőséggel a szeretet erényét, mint a milyen bőséggel azt azon magasztos ügy iránt tanusitották, mely engem e könyvnek időelőttti közrebocsátására inditott. En is látom e fogyatkozásokat, hogy ne látnám, hogy ne ismerném őket, mikor évek óta együtt éltem ez eszmével! De miként az anyagi, ugy a szellemi világban idő kell és verőfény az érésre, és ha Isten e kettővel megáldja életemet, egészen kidolgozva veszik majd tőlem a magyar hölgyek e művet; és elébb valóban nem szeretnék meghalni, mig ebbeli tartozásomat le nem róvtam. Pest, sept. 20-dikán 1863, Emilia.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 39 990 Ft

A termék megvásárlásával

3 999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - foltos
Saját fotókkal, borító kissé kopottas
Kiadó emich gusztáv
Oldalak száma:273
Súly400 gr
ISBN2310014902299
ÁrukódSL#2112518470
Kötésfélvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 39 990 Ft

A termék megvásárlásával

3 999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Reggő Dániel: Viking vér - Vazul fiaiReggő Dániel: Viking vér - Vazul fiai