Szépség és szomorúság

Kavabata Jaszunari regényének hőse, Oki Tosjó, az öregedő regényíró, Kiotóba utazik, hogy találkozzék ifjúkori szerelmével, a világtól elvonult festőművésznővel, Otokóval. A szentimentális találkozó azonban vészjósló vendettát indít el. Keiko, a festőnő tanítványa és szerelme, ez a különös és féktelen fiatal lány ugyanis elhatározza, hogy bosszút áll mestere múltbéli megaláztatásáért, még úgy is, ha tulajdon szépségét kell fegyverként használnia. Kegyetlen bosszú kegyetlen következményekkel Kavabata e könyvében ismét bizonyságot tesz arról, hogy a regényirodalom kimagasló mestere. Erotikától fűtött alakjaiban, kiváltképp Keikóban, a bosszú önjelölt istennőjében, nem csupán a japán ember rögeszmés szépségkeresése és a természettel való azonosulásigénye jelenik meg, hanem a modern kor freudi szorongásai, rémálmai is. És Kavabata ezt megannyi apró részletben, akár egy kimonó övének megkötésében is képes érzékeltetni. Kavabata Jaszunari, Japán egyik legkiemelkedőbb regényírója, 1968-ban kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. 1899-ben született Oszakában. Első novellái középiskolás korában jelentek meg. Az általa felfedezett Misima Jukio "az örök utazónak" nevezte, saját bevallása szerint pedig mindig a "távoli tengerek szigetei" vonzották, akár a félreeső japán tájakat, akár a társadalom peremén élő embereket, akár az élet megfoghatatlanságát értsük szavain. Dosztojevszkij éppúgy hatott rá, mint Joyce vagy a kínai és japán klasszikusok. 1972-ben gázzal megmérgezte magát.