Szent Lukács Gyógyfürdő

nincs feltüntetve  | kemény kötés  |  109 oldal

Libri Antikvárium
Magyar-angol-német nyelven A régészek, történészek, fejlődéskutatók az életet adó források, vizek mellől kiindulva, azok eredetét, s a filogenezis jellemzőit, eredményeit vizsgálva váltak a lét, az emberi lét historikusaivá. A mi korunk emberének feladata, hogy összegyűjtse - és az érdeklődők számára közreadja - azokat az ismereteket, történelmi, szakmai jellemzőket, amelyek életutunk során közrevesznek és érdeklődésünkre számot tartanak. A mi feladatunk, hogy a már kiadott ,,Budapest Fürdőváros" és ,,Széchenyi gyógyfürdő" megjelentetése után ezúttal a ,,Szent Lukács gyógyfürdő" című könyvet adjuk közkézre. Az életet adó víz ezredéves, följegyzett története tanúsítja, hogy a Szent Lukács gyógyfürdő évente százezrek számára ad felüdülést, gyógyulást. Uszodáját több mint félmillióan látogatják, és az ivókútjához zarándoklók száma is milliós nagyságrendű. A hálás utókor egyedülálló módon emlékezve, gyógyulásukat igazolva, márványtáblákba vésve örökítette meg köszönetét.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó nincs feltüntetve
Oldalak száma:109
Súly500 gr
ISBN0349001915433
ÁrukódSL#2106172917
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Shona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolyaShona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolya