Száz eset, ezer tanulság (Történetek a nevelés-oktatás világából)

Pedagógus-továbbképzések, konferenciák előadójaként azt tapasztaltam, hogy ha az iskola világából hozom a példát, erősödik az érdeklődés, életszerűvé válik a közös gondolkodás. Az oktatás-nevelés világa, sajátos világ. Közös a nyelvünk, fél szavakból, utalásokból is értjük egymást. A közelmúltban történt, hogy az egyik budapesti kerületben előadás közben, akaratomon kívül, belenyúltam a méhkaptárba. Szorongtam az előadás előtt, mert szokatlan volt a helyszín és a körülmények. Nagy színpadra kellett felállni egy mikrofon elé. A kétszáz fős hallgatóság lent a nézőtéren. Hogyan lehet itt írásvetítőt használni, szemkontaktust tartani? Ilyen és hasonló kérdések tolongtak bennem. Az előadás közepén szűk látókörűnek neveztem az olyan városvezetést, amely a közoktatási intézmények bezárásával akar pillanatnyi költségvetési pozíciókat javítani. Vastaps! Jólesett, de érzékeltem a felelősséget is. Itt is napirenden van az intézménybezárás; mindegy, gondoltam, már végig kell mondanom. Levezettem tételemet: az adófizető polgár joga és lehetősége, hogy hatalomba emeljen vagy hatalomból kirekesszen képviselőket. Négy évenként ugyanis a szülő aszerint mérlegel, hogy a fenntartó a gyermeke egyszeri és megismételhetetlen diákévei alatt biztosít-e színvonalas óvodai, iskolai, kollégiumi intézményrendszert. Ha megteszi, akkor hatalomba segít, ha nem akkor megvonással büntet. A civil társadalomnak ez az érzékenységi pontja. A jó hangulatú előadás szünetében megtudtam, hogy a következő nap lesz az oktatási bizottság ülése a megszüntetések, összevonások ügyében. Ezért volt a beletapsolás, mert aktuális volt a probléma felvetése. Elindult a panaszáradat.