Sylvia Plath

Sylvia Plath versei

európa könyvkiadó  | 2002  | keménytábla, védőborító  |  250 oldal

Libri Antikvárium
Sylvia Plath 1932-ben született Bostonban, és 1963-ban öngyilkos lett Londonban. Első verseskötete és a később oly sok kiadást megért, magyarul is nagy sikerű önéletrajzi ihletésű regénye, Az üvegbura jószerivel észrevétlen maradt. Halála után gyors egymásutánban megjelent köteteiben mutatkozott meg immár széles körű és tartós feltűnést keltve az a nagy költő, akinek hátborzongatóan érzékletes, a vizionárius képzeletet metszően éles iróniával ellenpontozó, hatalmas érzelmi erejű és briliáns technikával megformált költészete ma már vitathatatlanul az amerikai líra élvonalába tartozik, élete és halála pedig része a korszak legendáriumának. 2001-ben magyarul megjelent Ted Hughes Születésnapi levelek című kötete, amelyben az angol költő, Sylvia Plath férje kettejük tragédiába torkolló házasságát úgy dolgozza fel költői formában, hogy Plath számos önéletrajzi fogantatású versét mintegy újraírja, megidézve hátterüket, ahogyan ő átélte. Magának Sylvia Plathnak a válogatott versei jóval korábban, 1978-ban jelentek meg magyarul, Tandori Dezső fordításában. Most újabb fordítók bevonásával kibővített válogatásban szembesíthetjük egymással a kétféle változatot, a két költészetet - persze csak ráadásképpen. A fő dolog, hogy Sylvia Plath költői életművének java újra – új válogatásban és egy-egy híres vers több fordításban is - hozzáférhetővé válik magyarul. Válogatta, szerkesztette és a jegyzeteket összeállította: Lázár Júlia
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 29 990 Ft

A termék megvásárlásával

2 999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó európa könyvkiadó
Kiadás éve2002
Oldalak száma:250
Súly200 gr
ISBN2310007596641
ÁrukódSL#2112463279
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 29 990 Ft

A termék megvásárlásával

2 999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Ken Follett: StonehengeKen Follett: Stonehenge