Sodrásban

Dobos László új műve a regény és a szociográfia határmezsgyéjén keletkezett, s e két minőség: regényforma és a feltehetőleg önéletrajzi elemekre épülő szociografikus valóságábrázolás szimbiózisa jellemzi. Az író nem annyira a regényhősök belső fejlődésére, hanem inkább az ötvenes évek társadalmi klímájának s az azóta feloldott ellentmondásainak az ábrázolására helyez nagyobb nyomatékot. Dobos László nem először választja témájául az ellentmondásos ötvenes éveket, s nem is ő az egyetlen csehszlovákiai magyar író, akit ez a téma foglalkoztat. Ő az első azonban, aki elemzését az akkori egyetemi ifjúság és az akkori újságíró-értelmiség közegében (entellektüel környzeten) végzei el. A Sodrásban alighanem egy készülő regényciklus első darabja. Benne a lineáris vonalvezetésű, időrendben előrehaladó történet (egy fiatal megyar értelmiségi házaspár hányattatásai, beilleszkedési gondjai, lakásproblémái az ötvenes évek első felében) nem ér véget megnyugtató tanulsággal, hanem megszakad egy ponton. Igaz, nem akármilyen ponton. Hanem amikor a regényhősök sok küszködés után úgy érzik, madárlépéssel jutottak előbbre az egzisztenciájuk megalapozásához oly nélkülözhetetlen feltételek megteremtésében.