Saturnus fia (Dürer életregénye)

Mi nem lehet egy Dürer-könyv - ha szépirodalmi jellegű - a XX. század vége felé? Az író, Szentkuthy szerint: "1. Nem lehet a 30-as évek táján divatba jött "regényes életrajz", afféle biographie romancée, nem lehet pedig azért, mert ez a fajtalan műfaj, melyre az irodalomtörténet méltán hengerítette rá a sírkövet, az ónaturalista, ópolgári szabványregény elavult szellemében és elavult eszközeivel dolgozott... 2. Semmiféle körülmények között sem lehet a mai történelmi regény az elmúlt kor - jelen esetben Dürer korának - úgynevezett "korhű" rekonstrukciója, értve ezen korabeli műfajok filológiailag pedáns feltámasztását (ami föltámasztás helyett úgyis csak az exhumálás tragikomikus fokozatáig jutna el); meddő dolog a kor külsőségeinek imitációja, epigonkodó, dekoratív újragyártása, mint a régiségkereskedők ragyogó gótikus vagy barokk bútorai... 3. Semmiféle körülmények között sem eshetünk az ellenkező végletbe, vagyis - a modernizálás és aktualizálás mámorában - nem alkalmazhatunk úgynevezett hipermodern művészeti módszereket és trükköket, ész nélkül záporozó anakronizmusokat (arról nem is beszélve, hogy a "hipermodern módszerek" a legtöbb esetben: század eleji ásatag kísérletek újraerőltetései) -, az ilyesmi legjobb esetben is (ha van ilyen) körülbelül azt a nívót képviseli, mint az operettek és kabarék (ott helyénvaló) fogását: a görög mitológia istenei a nagyvárosok jassznyelvén beszélnek, s Vulkánusz televízióban leplezi le Vénusz hűtlenségét..." Hát akkor mi? Aki erre kíváncsi, az olvassa el a Saturnus fiát. Az írónak ez a régi és azóta is kaphatatlan könyve még azoknak a Szentkuthy-rajongóknak is meglepetést és örömet szerez, akik a Szent Orpheus-breviáriumának áhítatos olvasói és szerelmesei, és ezt a művét eddig nem ismerték. Hát még azoknak, akiknek új élmény lesz majd Szentkuthy művészete!