Sarolta köztünk járt - Családkönyv háromszékiekről

A József Attila-díjas író a könyvéről: Versgyűjteményeim, gyermekkönyveim, novellásköteteim, szórakoztató válogatásaim és tanulmányaim mellett az utóbbi húsz évben olyan regényeket írtam, amelyek családokról szólnak. Őszinte élvezetemre így készült el például a Pityu kihajózása, Az iram vagy az Apa, anya meg a tanya című munkám. Témájukat mindig a véletlenek köszönhettem. Ezenfelül annak a szerencsémnek, hogy kizárólag lányok s asszonyok segítettek hiteles megfogalmazásukban. Hímneműek ajánlatát a témaválasztásra úgysem fogadtam el. Majd bolond lettem volna! Az igazi elmondanivalók sohasem velü/n/k történnek... Ezért áldom a szerencsémet, hogy - izgalmas dokumentumokkal kiegészített - friss családkönyvem főhősnőjét, Aldobolyi Saroltát és lányát közelebbről megismerhettem, s hogy huszadik századunkat átívelő, páratlan históriájuk kedves tárgya lehettem. Szorgalmas utódaival együtt Sarolta megerősített abban, ami régen a meggyőződésem. Ha félrepöccintünk minden bajt és undok nyűgöt, akkor bármilyen mostoha körülmények között rengeteg örömet tartogat számunkra az átabotában reánk szabott, mesés szamárbőr módján zsugori élet. Amíg együtt voltam Vele, mint elbeszélőmmel, állandóan elfelejtkeztem arról, hogy léteznek aljas hatalmak, szemét emberek, galád tettek, megalázó sérülések. Nyájas vendégszeretete, csobogó társalkodása, vidám, rendíthetetlen hite körülölelt bennünket. Megbocsájtó, bölcs, fiatalosan pezsgő kacagása azt sugallja a melankolikusabbaknak: igenis ragaszkodnunk kell azokhoz az egyedüli, boldog pillanataikhoz, melyek el nem lophatóak a bizakodóké maradnak. S ami a legvigasztalóbb, most, hogy már nincsen köztünk Nála fiatalabb, s a regényben súlyosan fellépő húga sem, valami nagyon fontosra még rá kellett jönnöm. Arra, hogy "Saroltákból" kettő jutott nekm. Az újabb megvilágosító fölismerés eltölt azzal a reménnyel, hogy ezek a drága emlékezetű, erős asszonyok - az engem édesapámmal is megajándékozó Székely-föld szülöttei - sokkal, de sokkal többen vannak. Csak meg kell ragadnunk dolgos kezüket, s együtt nevethetünk velük mindenen. Szembekacaghatjuk sorsunk tönkresilányítóit, az egykori és mostani gonosz indulatúakat, egymásra számítva, félelmek nélkül. S ha ez tetszik nekünk, a róluk szóló szavak tovább vezetnek az Ő hajdani biztatásuktól szebbnek képzelhető, irgalmas jövőbe.