Ruttkai

Megállt a Korona cukrászda parányi pódiumán, fején papírkorona, nyakában vastag kötél, arcát ormótlan bohócszemüveg, piros krumpliorr csúfította, körülnézett és csendesen jó estét kívánt mindenkinek. Valaki mindig válaszolt, Ruttkai Éva megköszönte: elkezdődött az előadás. Parancsolj, Tündérkirálynőm! - három esztendős sincs, amikor e mondatot először elmondja színpadon: Ruttkai Éva bájos gyerekszínész volt. Fellépett színházban, játszott mozidarabban, divatbemutatón tündökölt, újságban fürdőszobaberendezést reklámozott - sorsa hamar eldőlt: tündérkirálynője, a színpad gyerekkorától haláláig parancsolt neki. Alig tizenhét évesen már színésznő. Boldogan újságolja mindenkinek: hírlapban, plakáton Ruttkai Évi helyett Ruttkai Évának nevezik, s a Pesti Műsor 1946-ban a rangos színészek között tartja számon; ki hol lép fel a csillogó névsorban ott ragyog Ruttkai Éva neve. Amíg élt: színész volt. Amíg színész volt: élt. Amikor elbúcsúzott a színpadtól, elbúcsúzott az élettől. Mert az egyetlen hely, ahol Ruttkai Éva biztonságban érezte magát, a színpad volt. Amikor kigyulladtak a reftektorok, amikor megszólalt a gong, a függöny felgördüIt, és a nézőtér zsongása feszült csenddé sűrűsödött - amikor Júlia indul hófehéren esküvőjére szerelmes Rómeója oldalán, amikor Anna Karenina még egyszer, utoljára halála előtt visszapillant elsuhanó életére, amikor Lavinia riadtan viaskodik a múlt árnyaival, amikor Jelena félelemtől csorbult szomorúsággal utasítja vissza Ványa bácsi boldogtalan szerelmét, amikor Szent Johanna tekintetében lángol a hit: mindannyiunkat akar megváltani, amikor az öreg hölgy negyven év múltán szülővárosába látogat: fáradtan, betegen, a haláltól rettegve emlékeit akarja megmenteni a pusztulástól ... Fényképek - a színész életének törmelékei...