Röptében a világ körül

Újzélandban, valahol az Isten háta mögött, egy kolléga keresztezte az utamat. Ő nyugati irányban futott a világ körül, én kelet felé, - így hát nem sok időnk volt a csevegésre. "Úgy-e, könyvet ír az utazásról?" - kiáltott rám a partról, mikor a hajóm nekiindult. "Könyvet?" - kérdeztem, - "könyvet?" "Hogy csinálják azt?" - Roppant egyszerűen. Először is kell, hogy valami szempontja legyen, aztán..." - Akkor füttyentett a gőzös és a vontatóhajó rántott egyet rajtunk. Nem tudom, mi minden kell a "szemponton" kívül ahhoz, hogy az ember könyvet írjon; mert a kolléga, aki ezt tanácsolta, most az Amazonas mentében kóborol. de receptjének már első pontja ugyancsak kínoz. Szempont? Nekem bizony nincs. A könyvemnek sincs. Szép lassacskán körülutaztam a világot, két éven és két napon keresztül, nyitott szemekkel és azzal az iparkodással, hogy szemeimet jól ki is használjam; volt az utitáskámban chinin, egy estélyi öltöny, trópusi ruhák, egy pisztoly, mindenféle, csak egyetlenegy - szempont se. Visszaérkeztem: az elülső gallérgombom Bombayból való, a másik Tahitiból, japán szabó varrta az ingemet és egy ausztráliai suszter a cipőmet; a táskám üres lett, a fejem teli; de szempontom még mindig nincs...