Rögzítő Show

A pillanat művészete Markovics Ferenc fotóművész 75 éves Nyugodtságáról, kiegyensúlyozottságáról és kedvességéről híres, és soha nem káromkodik. Fotós berkekben természete miatt éppúgy kedvelik, mint sokirányú, nem beskatulyázható munkássága miatt. Ennek köszönheti zsürori és bizottsági tevékenységét. Számos technikában kipróbálta magát, több lapnak is dolgozott, 20 évig volt filmgyári standfotós, számos színészportrét készített, megörökítette a Magyarországon megforduló, világhíres jazz-zenészeket. Pályafutásának összefoglalására 75. születésnapján a Mai Manó Házban kiállítással készült, és szerzői kiadásban napvilágot látott egy albuma is, melyben a képeken és a hozzájuk kapcsolódó sztorikon, történeteken keresztül kirajzolódik egy nem mindennapi karrier háttere. A könyv címe: RögzítőSHOW. A fotós szójáték egyrészt utal az analóg technikában használatos vegyszerre, a fixírsóra, amellyel rögzítették az előhívott képet, másrészt a show szó a művészekről készült fotókra. - Tulajdonképpen autodidakta, önképző módon jutottál el a fotós mesterségig. - Majdnem hatvan éve fényképezek. Cegléden, gimnazista koromban iratkoztam be a helyi fotószakkörbe, ami később fotóklubbá alakult. - Jó mechanika érzékkel megáldott édesapádtól kaptad az első fényképezőgépedet. - Jogász volt, amatőr módon űzte a fotográfiát és önmagát képezte, sokat olvasott, fényképezte például a helyi cigányokat, akiknek jogászként sokat segített. Képeit kissrác koromban laboráltam is. Ösztönzésére, és a fotóklub hatására rengeteget olvastam, pályázatokon vettem részt, különböző tónusmódosító eljárásokkal próbálkoztam. Ennek később nagy hasznát vettem, amikor zsüriznem kellett, mert ismertem a különböző metódusokat (később mint fotószövetségi tag, megismerkedtem az új irányzatokkal a külföldi szaklapokból). A kísérletezés egyszerre volt játék és halálosan komoly dolog. Legnagyobb hatással azonban kétségkívül az 1930-as években kialakult, ún. ,,magyaros iskola" volt rám. - Következett a hadsereg és a Határőr című lap, ahol több évig dolgoztál fotósként és újságíróként. Mikor döntöttél a két szakma között? - Mindig úgy éreztem, hogy képekben jobban el tudom, mondani, amit akarok, mint írásban. De sohasem irtóztam attól, hogy tollat ragadjak. - Sokat pályáztál külföldi kiállításokra, és nem egy díjat bezsebeltél. - A 60-as években hősies vállalkozás volt ennek a lebonyolítása. Meg kellett birkóznunk a 9x12-es előzsürivel, amely cenzorként döntötte el, hogy mi küldhető külföldre és mi nem. Alig titkoltan azt nézték, hogy nehogy államellenes fotó jusson ki külföldre. - 1969-ben beléptél a filmgyárba és standfotósként a legnagyobb rendezőkkel dolgoztál együtt (Várkonyi, Huszárik, Fábr, Makk) - 12-14 órákat dolgoztunk egy-egy forgatási napon, gyakran éjjel, vagy hajnalban is, ahogy a rendező kívánta. Ez a munka teljes embert kívánt. - Ezt tartod életed csúcsteljesítményének? - A filmgyári húsz évem alatt standfotósként egy más művészeti ágat szolgáltam. Azt fotózhattam, amit a rendező és az operatőt elém tálalt. Ezt nem lehet önálló tevékenységnek tekinteni. Viszont a filmezés mintegy ,,melléktermékeként" megszülettek a szakmai szempontból fontosabb színészekről készült sztárfotók, vagy például a werkfotók, amikor a stábot fotóztam. Egy-egy természeti helyszínt felfedezve készültek művészi fotográfiák is, például a bugaci pusztáról. - Jelen pillanatban hol tart a magyar fotóművészet a nyugatihoz képest? - Ott meglehetősen sok a jószándékú amatőr, ami teljesen más világ. Rengetegen fotózzák például a természetet, de a professzionális munka mégis más. Ebben vannak sikereink, lásd Máté Bencét, vagy Szentpéteri L. Józsefet, akik a közelmúltban rangos díjakat nyertek. - Azt hangsúlyozod, hogy mindegy hogy valaki a szépet vagy a csúnyát, dokumentumértékűt, vagy fikciót fotografál, csak a minőség számít. - A múltkoriban kérdezte valaki, hogy mi a különbség a fotózás és a fotóművészet között. Erre azt a példát szoktam felhozni, hogy az iskolában mindenki megtanul írni, de mégsem lesz mindenkiből író. És nem számít, hogy analóg, vagy digitális a felvétel, utóbbi éppúgy kitermeli a maga mestereit, mint a régebbi technikák. Békességben megférnek egymás mellett. - A sokirányúság bélyegét ragasztották rád a pályád során, nem voltál beskatulyázható... - Igen, afféle öszvérnek tekintettek. Külön fejezete az életemnek például a jazz nagyságainak portréfotózása. Nagyon kevés koncertről hiányoztam, ahol külföldi hírességek léptek fel. Gyerekkoromban a szomszédunkban lakott egy barátom, akik később zenész lett és megfertőzött a jazz szeretetével. Sokat fotóztam képzőművészeket (és alkotásaikat) is, tagja vagyok a Magyar Szépmíves Társaságnak. - Milyen megítélés alá esik a fotóművészet ma a képzőművészethez képest? - Magyarországon a műkereskedelemben nagyon visszafogottan szerepel a fotográfia, pedig külföldön ez másként van, elég André Kertész, vagy Moholy Nagy képeire hivatkoznom. Ebben bizonyosan változás lesz a jövőben. Szerintem szerencsés lenne, ha a fotográfiát nem sorolnak be a képzőművészet valamely területére, megmaradna önálló műfajnak. Hiszek benne, hogy a jövőben egyre többet kerül majd a múzeumokba és a lakásokba a falra a képzőművészeti alkotásokkal egyenrangúként. - Van kedvenc műfajod? - A filmgyárban arcokat kellett fotózni, a jazzkoncerteken szintén. A Baba utcai házban, ahová évtizedekig jártam fotózni az utolsó, gyermekparalízisben megbetegedett embereket, szintén az ember érdekelt. Azt akartam érzékeltetni, hogy bár e betegség látványos nyomokat hagyott rajtuk, nem szánalomra, hanem vidámságra és tartalmas életre vágytak. Így mondhatom, hogy a portré nagyon közel áll hozzám. - 1986-tól a Film Színház Muzsikánál dolgoztál, mint művészeti- és képszerkesztő. - Bár a lap a végnapjait élte, meglehetősen szabad kezet kaptam a szerkesztésben, kitűnő fotós társakkal dolgoztam. Sok régi filmgyári kollégát is foglalkoztattam. A lap megszűnése után egy darabig ,,szabadon vergődtem", majd a Reformnál kaptam szintén rovatvezetői posztot egy évig. A nyugdíjas éveim is dolgosan telnek: bizottsági munkával, zsűrizéssel, fényképezéssel és tanítással, most éppen az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban.