Reneszánsz és humanizmus

A kötet főszereplői a reneszánsz kor tanult emberei, a humanisták. Van köztük érsek, kancellár, püspök, történelemtudós, diplomata, könyvtáros, könyvkiadó és arisztokrata csillagász is. Bár megélhetésüket többnyire patrónusok támogatásának, egyházi bevételeknek, udvari apanázsoknak vagy egyetemi fizetéseknek köszönhetik, autonóm gondolkodókként tekintenek magukra. Értelmiségi identitásuk és függetlenségük ethosza főképp abban a kozmopolita közösségben gyökerezik, amelyet a korban respublica litterariának hívnak. Ez a közösségi háló az antikvitás megismerése és újrafelfedezése révén új kulturális nyelv kialakításán fáradozik, amelyben egyre nagyobb hangsúly esik az egyéni megfigyelésre és tapasztalásra, a kritikai gondolkodásra. Hogyan épült fel a humanizmus kulturális nyelve? Miben állt vonzereje? Milyen ellentmondásokkal és kihívásokkal volt terhes a humanisták világa? Mennyiben hatottak a nemzeti előítéletek és retorikák a 16. században? Milyen válaszutakat és kényszerpályákat hozott magával a reformáció? Milyen kiutak maradtak azok számára, akik vallási megnyilvánulásaikban is függetlenek akartak maradni? Hogyan vált a humanista respublica litteraria a tudományos forradalom hordozójává? Miért tudott egyes helyeken a politikai gondolkodás Machiavelli eszméinek és módszereinek a befogadására nyitottá válni? Ezekre és rengeteg kapcsolódó kérdésre keresi a választ a kötet.