Reményhajsza I.

underground kiadó és terjesztő kft.  | 2015  | puhatáblás, ragasztókötött  |  414 oldal

Libri Antikvárium
John Kenderson rockzenész felfigyel az énekesnőként szárnyait próbálgató Bonnie-ra, majd úgy dönt, lehetőséget ad neki arra, hogy bizonyítson. Meghívja együttesébe, a Bermudába vendégszerepelni, és a lány rövid időn belül bebizonyítja, valóban tehetséges. A duett-lemez elkészítésének munkálatai közben Bonnie és John időt szakít a romantikus érzelmi szálak szövögetésére is, amelynek folyományaként hamarosan összeházasodnak. Az új taggal kibővült együttes turnézni indul a lemezzel, ám a koncert végén a házaspár sorsa tragikus fordulatot vesz. A kialakult helyzetből adódóan igen úgy tűnik, hogy esély sincs már a boldogságra, marad a remény, vagy annak hajszolása. Az apróbb félreértéseket követik a nagyobb horderejű hazugságok, amelyeket szinte törvényszerűen a véletlenek azért erősen megtámogatnak. A küzdelem megkezdődik, szavakkal, tettekkel és bizony néha fegyverrel is. Az oldalak fogytával együtt a problémák is megoldódni látszanak, bár ezt csak azért teszik, hogy létrehozzák az új bonyodalmat a történet következő kötete számára..
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 6 500 Ft

A termék megvásárlásával

650 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó underground kiadó és terjesztő kft.
Kiadás éve2015
Oldalak száma:414
Súly509 gr
ISBN2399973355629
ÁrukódSL#2109891616
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 6 500 Ft

A termék megvásárlásával

650 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára