Rekviem a kacsalábért

magvető könyvkiadó  | 1982  | puhatáblás, ragasztókötött  |  324 oldal

Libri Antikvárium
FÜLSZÖVEG "Izgatottan felemelkedett, elnyomta a cigarettáját, és járkálni kezdett a szobában. - De nem baj, csak csinálják. A mustnak is forrnia kell, hogy bor legyen belőle. Csak vigyázni kell, nehogy megfulladjunk a gázban. Hát én nem fulladok bele, az hétszentség... De az új bor kimérésénél már ott leszek, mégpedig az elsők között. Ebben biztos lehetsz! Úgy néztem rá, megbabonázva, mint áldozata a kígyóra. Úgy hiszem, mindent megtettem volna, amit csak kíván. Egyszerűen minden ellenállásomat megtörte az a tudat, hogy van valaki a közelemben, aki tudja, mit akar. Akinek legalább van valami elképzelése a jövőt illetően. Jól kijárkálta magát, aztán visszaült az asztalhoz. - Nincs más tennivalónk, mint hogy megvárjuk, hogyan alakulnak a dolgok... Addig meg szépen elleszünk itt. Nem igaz? Valahogyan egész természetes lett számomra, hogy amiként birtokba vette a lakásomat, a ruhaakasztómat, a székemet, olyan egyszerűen és természetesen engem is a birtokába vesz. Hol volt már az én ellenállásom, büszkeségem vagy éppen haragom? Nem maradt más bennem addigra, csak félelem." Vissza
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 890 Ft

A termék megvásárlásával

189 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - foltos
Kiadó magvető könyvkiadó
Kiadás éve1982
Oldalak száma:324
Súly200 gr
ISBN2399986441869
ÁrukódSL#2112228255
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 890 Ft

A termék megvásárlásával

189 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Szlavicsek Judit: Végzetes KékszalagSzlavicsek Judit: Végzetes Kékszalag