Rejtőzve éltünk

Imre Flóra terjeszkedő költőalak. Csak a felületes kritikus gondolhatja, hogy klasszikusan kötött formái zárt világot takarnak. Azok közé a szerencsés lírikusok közé tartozik, akikben minden tárgy, tapasztalat versépítő anyaggá válik. Az újholdasok csapásán halad, vagyis lényegében tárgyias költő. Magától értetődik, hogy a tárgyi kelléktár csak hordozóanyaga a világ mélyebbről jövő sugallatainak. De nemcsak a világra nyitott, hanem mindenféle költői hatásra is. Született szerepjátszó, költőket, formákat, stílusokat, dallamokat játszik el, de úgy tud Ronsard, Louise Labé, Apollinaire, Vas István vagy Kormos modorában írni, hogy közben egy pillanatra sem veszíti el a maga félreismerhetetlen hangját, sőt, egy-egy kölcsönvett hangban még áthatóbban szól a magáé. Terjeszkedő alkat abban is, hogy sose rögződik bele egy-egy témavilágba, módszerbe, hangba. Mihelyt megérzi, hogy mozdulatait már túlságosan begyakorolta, hogy kezdenek gépiessé válni, nyomban valami újat kezd. Teheti: ha édes dalt ír, ha darabos prózát, megőrzi alaptermészetét. Csak az lehet ilyen bátran alakváltó, aki biztos magában. Ezért is van, hogy nincs szüksége divatos mutatványokra. Három megjelent kötete kivételesen tehetséges költőt mutat. /Lator László/