Régi istenek

szépirodalmi könyvkiadó  | 1981  | keménytábla, védőborító  |  781 oldal

Libri Antikvárium
Ez a három, egymástól témában és mesevilágban merőben különböző történet valahol a mondanivalók mélyén nagyon is összetartozik, s így együtt írói utamnak egy zárt korszakát jelentik. Az első, Az isten és a részegek című regény (amely jó húsz év előtt A mámor zendülői címmel jelent meg), lényegében egy görög mítosz paródiája, amellyel annak idején - a harmincas évek derekán - a bontakozó fasizmusról igyekeztem elmondani annyit, amennyit elmondhattam. A Bálványrombolók a maga ótestamentumi szabadságharcával afféle prózai hőskölteménynek készült, nem is csodálom, hogy az akkor - a harmincas-negyvenes évek fordulóján - már nem jelenhetett meg, hiszen jelképrendszere nagyon is könnyen érthető volt, s így először csak a Felszabadulás másnapján látott napvilágot. A Felszabadulás után kelt elbeszélés, Az öröklét bejárata pedig humoros búcsú volt azoktól a többé-kevésbé vallásos ábrándoktól, melyek az előbbi két regényben elvegyültek az emberséges élet vágyával. Vagyis hát ezek a történetek egyszerre idéznek réges-rég múlt kultúrákat, és szólnak általuk a mi századunk emberéhez. - És most, húsz évvel a legkorábbi, tíz évvel a legkésőbbi után az az érzésem, hogy az olvasó számára talán még érdekesebbek, mint első megjelenésük idején, mert a maguk mesélgető formájában a hajdani hitek és babonák idézgetésén felül saját múltbeli élményeinkről, félelmeinkről és vágyainkról mondanak egyet-mást ezek a régi istenek.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó szépirodalmi könyvkiadó
Kiadás éve1981
Oldalak száma:781
Súly800 gr
ISBN2399980139441
ÁrukódSL#2109348748
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély