Rádiónavigáció

budapest  | 1950  | félvászon  |  316 oldal

Libri Antikvárium
Kiadja a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium IV. Postafőosztály, Budapest - Ismertető: Könyvem első kiadását 1949 elején írtam, s az 1950-ben jelent meg. A könyv első kiadása nem került nyílt könyvárusítási forgalomba. - A szocializmus építése során a technikai tudás fejlesztése döntő feladatot kap. A rádiótechnika, amely immár hatalmas fejlődésen esett keresztül, szükségképpen odavezet, hogy ezzel a kérdéssel alaposan a rádiónavigáció keretén belül is foglalkozni kell. Mindenki, aki ezt a könyvet tanulmányozza, azzal a tudattal tegye ezt, hogy szakmai képzésének emelésével ö is hozzájárul a szocialista Magyarország minél előbb való felépítéséhez. Tekintettel kellett lenni a megírásnál, hogy egy szakkönyv kiadása nagy költséggel jár. Ezért ott, ahol szükséges volt, megadtuk a problémák magyarázatára a matematikai levezetést is azok részére, akik behatóbban akarnak foglalkozni /a rádiónavigációval. Ezek a részek csillag alatt szerepelnek. Ismertettünk a könyvben több bonyolult berendezést is azok számára, akik magasabb képesítést kívánnak elnyerni. Ezek a fejezetek szintén csillag alatt szerepelnek.- További ismertető: "Belelapozás".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 190 Ft

A termék megvásárlásával

119 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:közepes állapotú antikvár könyv - foltos - kopottas
A borító és a borítóélek kissé kopottasak, az oldalak alsó sarka foltos, a lapok megsárgultak. Könyvízelítő:ld.képek.
Kiadó budapest
Kiadás éve1950
Oldalak száma:316
Súly400 gr
ISBN0589000251044
ÁrukódSL#2102616249
Kötésfélvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 190 Ft

A termék megvásárlásával

119 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power