Politikai eszmék, politikai gyakorlatok a 20-21. században

napvilág kiadó  | 2009  | kemény kötés  |  424 oldal

Libri Antikvárium
A szerző politikai elmélet és politikai gyakorlat, eszme és tett mindenkori kölcsönhatását vizsgálja. A politikai gondolkodás formálódásában tekintettel van a korszak filozófiai, jogi, szociológiai, közgazdaságtani, biológiai fővonalaira és a politikára gyakorolt hatásaikra. A szövegben erős szálként húzódik végig a politikai áramlatok kölcsönhatásainak, egymás közötti vitáinak, valamint alkalmi összecsiszolódásuk és széttartásuk jelenségének követése. A másik meghatározó vonulatot az a folyamat képezi, amely során az eszmei követelmények alkalmazkodnak a helyhez, az időhöz,a helyzethez, ahol mozognak és amelyben kifejtik hatásukat a gyakorlatban, a közbeszédben és az emberi hétköznapokban. A tárgyalt időszakban elválaszthatatlanná vált egymástól a politikai elmélet, illetve az azt magáénak valló áramlat - mozgalom, párt, szervezet - és a politikai hatalom - kormány, parlamenti erők, nyomásgyakorló társadalmi szervezetek - tevékenysége. A politikai elméletek családjában legelőször a liberalizmus, visszahatásaként a konzervativizmus, majd a szocializmus született meg, de mindegyikük nagy változásokat élt meg az idők folyamán, és mindegyik mellett felléptek részben nagy jövő elé néző rokonok (keresztényszocializmus), részben veszedelmes kiágazások (radikális konzervativizmus, fasizmus, nácizmus az egyik, anarchizmus, terrorizmus,bolsevizmus a másik oldalon). A monográfia a politikai eszmeáramlatok sikereiről, kudarcairól, alakváltozatairól szól a 19. századi gyökerektől kiindulva a 20. század viharos változásain át a napjainkban pusztító világgazdasági válságig.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 490 Ft

A termék megvásárlásával

249 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Pár oldalon halvány ceruzás aláhúzás
Kiadó napvilág kiadó
Kiadás éve2009
Oldalak száma:424
Súly300 gr
ISBN2310006645241
ÁrukódSL#2111142032
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 490 Ft

A termék megvásárlásával

249 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Dr. Csernus Imre: A magyarDr. Csernus Imre: A magyar