Plusz végtelen, mínusz végtelen

Mániás depressziós éveim története Napló-regény Huszonhárom éve kerültem először pszichiátriára. Azóta sok év telt el, hol közelebb, hol távolabb kerültem a gyógyulástól. Úgy érzem, hogy életem tapasztalataival, élményeim megfogalmazásával, és közzétételével, számos hasonló "betegséggel" küszködő embertársamnak adhatok ötleteket, gondolatébresztő inspirációkat. Bízom benne, hogy könyvem megérinti az olvasó lelkét, és megmozgatja fantáziáját. Nagycsoport után irány a dohányzó. Sűrű a füst, a levegő kevés, mégis tömegesen dohányoznak ott az emberek, én is. A kéregetés is folyamatos, vagy cigit, vagy 50 Ft-ot kérnek egymástól kávéra. Majd megjön az ebéd, egy hangos kocsit tol két fehér köpenyes férfi. Ebédosztás következik, majd a kihagyhatatlan gyógyszerosztás. Emberek pizsamában és papucsban állnak türelmesen libasorban. Kezükben bögre vagy műanyag pohár. A nővér gondosan figyeli, hogy mindenki beveszi-e a gyógyszert. Néhányan különböző trükkökkel próbálkoznak, de általában a nővér akarata teljesül. A legtöbben úgy veszik be a gyógyszert, mint templomban az ostyát. Ez itt a nagy rituálé, kérem! És naponta három alkalommal kell az Úr színe elé járulni!