Platón válogatott művei (A világirodalom klasszikusai)

FÜLSZÖVEG Alighanem igaza van a halikarnasszoszi Dionüsziosznak, a késői rétornak és történésznek abban, hogy ha az istenek egyáltalán ismerik a beszélgetésnek azt a módját, amelyet az emberek, Zeusznak, az istenek királyának beszéde biztosan a Platónéhoz hasonlított. Athén történelme olyan sok és kegyetlen csalódással sújtotta, hogy képtelen volt az igazságot a maga körül látott valóságban megtalálni. Márpedig mindenekfölött moralista és politikus volt, fő gondjának az igazságon alapuló közösség formájának keresését tekintette. Ennek szentelte valamennyi írását, elsősorban főművét, az Állam-ot, s bár meggyőződése volt, hogy a legfőbb kérdésről sem írni, sem beszélni nem lehet, tudta, hogy a megoldás" az érte szakadatlanul végzett közös munka és az igazság irányította közösségi élet eredményeként egyszerre csak fölvillan a lelkekben". Amit ennek a fölvillanásnak a fényében meglátni érdemes, azt nevezte a megpillantás tárgyainak, görög szóval ideáknak. Tanításai körül hívők és ellenfelek csaptak össze mára az ókorban is, de senki nem kételkedett írói nagyságában. Műveiben, amelyeknek fő formája a dialógus, a beszélgetés volt, a főszereben mesterével, Szókratésszel, a világirodalom egy nagy műfaját alakította ki, középúton a próza és a költészet között. Ezekben a dialógusokban a nyelv, a görög vers és próza minden eszközét addig nem ismert harmóniába olvasztotta, hogy megtalálja az utat az emberi lélekhez, amelyhez szólni akart, és kiküzdje a találkozást a gondolattal, ami írásainak végső célja volt. Az igazságot a szépség fényében fürdette meg, és ebben a fényben a Múzsák segítségével - akiknek a platonista filozófiai iskola, az Akadémia kultuszhelye volt - alakok és színterek bukkannak fel elfelejthetetlen képekben: egy platánfa árnyéka nyári délben az Ilisszosz partján, egy szofista házának oszlopcsarnoka vendégek seregével, egy győztes tragédiaköltő étkezőszobája, a kereveteken mámorba derengő barátokkal, a város szeme fénye és bukásának egyik okozója, Alkibiadész, a hűséges és korlátolt tanítvány, Kritón, Diotma, a jósnő, vagy a hajnali félhomályban beszélgető Arisztophanész, s mindenhol és mindenki fölött Szókratész. A fennmaradt műveknek mintegy negyedét közli válogatásunk, amely a fiatalkori Prótagorasztól a késői Kritiaszig a mindig változó költő és gondolkodó teljes életművéről képet ad, középpontjában Platón írói csúcsteljesítményeivel: Szókratész védőbeszédével, A lakomával, a Phaidrosszal és a Phaidónnal. Vissza TARTALOM Prótagorasz (Faragó László fordítása) 5 Szókratész védőbeszéde (Devecseri Gábor fordítása) 91 Kritón (Devecseri Gábor fordítása) 127 A lakoma (Telegdi Zsigmond fordítása) 147 Phaidón (Kerényi Grácia fordítása) 217 Állam (részletek, Szabó Miklós fordítása) Ötödik könyv 311 Hatodik könyv 364 Hetedik könyv 410 Tizedik könyv 452 Phaidrosz (Kövendi Dénes fordítása) 495 Timaiosz (részlet, Kövendi Dénes fordítása) 567 Kritiasz (Kövendi Dénes fordítása) 583 Utószó (Írta Falus Róbert) 603 Szövegmagyarázatok (Írta Falus Róbert és Németh György) 627 Jegyzetszótár (Írta Németh György) 653