Pilátus + Megmaradt Szobotkának ( 2 kötet)

Pilátus Szabó Magda - magvető - 1963 - 302 oldal Összefoglaló Az üdvtörténet ismerete úgy hozzátartozott neveltetésemhez, mint mindkét ági családom mitológiája, hogyne lettem volna már gyermekként is tisztában azzal, mi miatt kell a világtörténelem előtt felelnie Judea hajdani procuratorának, Pilátusnak. Hamar rájöttem, hasonló helyzet a leghétköznapibb létben is kialakulhat, és jaj annak, aki felismeri, de nem vállalja az igazságot. Értékelésem indulata máig sem változott, míg ezt a regényt korrigáltam, szüntelen azt éreztem, ha ma írnám meg, nyilván nagyobb mesterségbeli tudással, érzékenyebb emberismerettel, de ugyanúgy elítélném Szőcs Izát, ahogy pályám első szakaszában tettem. Elmarasztalnám, mert bűnösnek érezném naiv szeretet hiányában - a szó itt azt jelenti: alázatos és feltétel nélküli -, mert fürdővárost ugyan mintaszerűt hozott létre, de rosszul diagnosztizálta saját szüleit, egyszer se volt kíváncsi apja hajdani szülőhelyére, nem fogta fel, hogy a Kapitány nevű nyúl nem csak egy háziállat, de az egész odalett múlt jelképe, az utolsó tanú valamire, ami nem lehet többé, és nem vette észre, hogy a szülői szeretet valutája csak a gyermeki szeretet valutájával egyenlíthető, ami nem váltható át sem öregek otthonára, sem luxuskörülmények közt biztosított magányélményre, szeretetre csak szeretet felelhet, s ha nem teszi, a gyermek karrierestül megbukott mint ember. Az én Pilátusom is megbukik, mert rossz a pénznem, amivel fizetne, mindennel ellátja az anyját, mégis gyilkosa lesz, mert fegyelmezett iparkodása már nem ismeri az egyszerű varázsszót, amivel az öregek élete meghosszabbítható, még a köteles hála is leróható szégyen és önmagunk feladása nélkül. Azt hiszem, azt akartam a könyvvel üzenni, hogy eszméljen fel, akire a történet ráillik, és valutát valutával egyenlítsen. Szőcs Iza sikerre született, nem differenciált érzelmi életre, az olvasó majd meglátja, mire jut vele. Ez volt az a könyvem, amelyre a legtöbb olvasói levelet kaptam, írtak Szőcs Vincénék és Izák, és írtak szégyenkező, elkésett Pilátusok, akik a regényből tudták meg, hogy a szeretetotthon nem azonos a személyemben érzékeltetett szeretettel, és Kapitány, a házinyúl lehet, hogy csak egy állat, de nem páclébe való, mert tanúja valaminek, ami egy öregasszony-öregember életében éppen a közeli halál ténye miatt nem ismétlődhet meg sohasem. Szőcs Iza, amikor már nincs kitől kérdezzen, az éjszakának szegezi a reménytelen üzenetet: „Anyám! Apa!” A regény zárómondata ez: „A halottak nem feleltek.” A szűz balladáját végig kell hallgatni, máskülönben megsértünk valamit, ami az örök végzés értelmében megsérthetetlen. És az író most, mai eszével sem tud mást üzenni, mint amit könyve írásakor: csak élőnek adható, visszafizethető, megköszönhető bármi, mert a temetők hallgatása egyértelmű és feloldhatatlan: a halottak nem felelnek. Megmaradt Szobotkának Szabó Magda -magvető 1983 -473 oldal Összefoglaló 1982 tavaszán meghalt Szobotka Tibor, aki nemcsak írótársa volt Szabó Magdának, hanem több mint harminc éven át a férje is. Kettejük élete az egymásra találás első pillanatától kezdve oly elválaszthatatlanul forrott eggyé, hogy a végzet mindkettőjükre sújtott. De Szabó Magda tudta, hogy ő nem köthet alkut a halállal, mert neki olyan feladata van, amit senki más nem végezhet el helyette. S az első pillanatok bénító fájdalma után, amikor heves sistergéssel leégtek az élethez kapcsolódó vezetékek, Szabó Magda hozzálátott, hogy megírja élete legnehezebb könyvét. Kinyitotta a lezárt fiókokat, kiürítette a kéziratokkal tömött szekrények mélyét, és megtette azt, amit tennie kellett: életre keltette az igazi Szobotka Tibort. Ez a könyv regény, de nem regényes életrajz, sok tekintetben rendhagyó mű. Természetes módon mosódik egybe benne Szobotka Tibor szövege (memoárrészletek, naplófeljegyzések, gyermekkori írói kísérletek) a Szabó Magdáéval, kiegészítik egymást, szinte felelgetnek egymásnak. Egybeforrnak, hiszen a két élet is egy volt, elválaszthatatlan egész. S ezért szerelmi történet is ez a könyv, persze az is a maga rendhagyó módján. Ez a szerelem maga volt a teljesség, csata, amelyben a szerelmesek megnyerték egymást, és elvesztették önmagukat. Szobotka Tibornak már nem volt rá ideje, hogy megírja a memoárjait, alighogy hozzáfogott, a halál közbeszólt. A megkezdett munkát Szabó Magda folytatta; példátlan önfegyelemmel és lelkierővel rekonstruálta annak az írónak szenvedésekkel, kudarcokkal teli életét, akinek tehetségében, elhivatottságában jobban hitt, mint a magáéban.