Photoshop CS2

panem kft.  | 2006  | puhatáblás, ragasztókötött  |  574 oldal

Libri Antikvárium
ELŐSZÓ Mivel a könyv első kiadása több mint egy évtizede jelent meg, úgy éreztük, megérett az idő az átszerkesztésére. De nem csupán fazonigazításra gondoltunk - újraírtuk egészen az alapoktól! Új technológia, új prioritások A digitális fényképezőgépek, asztali nyomtatók és más technológiai fejlesztések számos innovációt hoztak a Photoshopban. Ennek köszönhetően jó néhány régi eszköz veszített jelentőségéből, míg másokat újabb és jobb eszközök váltottak fel (például a fotokorrekciós parancsok és a retusáló eszközök, amelyekről szintén olvashatunk ebben a könyvben). A változásokat a könyv szerkezete is követi: új fejezeteket írtunk, elavultakat dobtunk a szemétkosárba, többet kibővítettünk és korszerűsítettünk, sok részt átszerkesztettünk. Bizonyos Photoshop-parancsokat kötelezőnek éreztünk, míg másokat csupán alkalomadtán használtunk, és - legyünk őszinték - néhányat legszívesebben kihajítottunk volna az ablakon. Mindezt őszintén így gondoljuk. Fájlok megnyitásához például a Bridge-alkalmazást, nem pedig az Open parancsot használjuk. Árnyalatkorrekciók elvégzéséhez a Levels és a Shadow/Highlight parancsokat ajánljuk, a Brightness/Contrast parancsról pedig igyekszünk lebeszélni olvasóinkat - egyszerűen nem képes jól vágni többé. Új technikák A számtalan programfrissítés során a Photoshop fejlesztői egyre újabb és újabb eszközöket pakoltak a régiekre - mintha az új csempéket a régiekre raknánk. Ennek eredményeképpen egy feladatot számos módon végrehajthatunk. Ahogyan az emberek többsége, mi is szeretjük a munkánkat a lehető legkönnyebben elvégezni, így a könyvben is a leghatékonyabb megoldást mutatjuk be, illetve néhol egy-egy alternatív utat is; azért nem annyira sokat, hogy ne tudjunk dönteni... Ami biztos: ha egy parancsot elérhetünk a menüsorról, a helyi menüről és a paletta menüjéből is, akkor elsőként a helyi menüről írunk, majd legtöbbször megemlítjük a paletta menüjét. Vissza TARTALOM Bevezetés XV 1. fejezet A PHOTOSHOP KEZELŐFELÜLETE 1 A Photoshop indítása Windows alatt 1 A Photoshop indítása Macintosh alatt 1 A Photoshop-képernyő Macintosh alatt 2 A Photoshop-képernyő Windows alatt 3 A menük 4 Az Eszköztár 6 Az Eszköztár használata 6 A beállítósáv 11 A paletták 12 Miniszótár 29 Dolgozzunk okosan! 31 2. fejezet SZÍNKEZELÉS 33 Alapfogalmak 33 Pixel 33 RGB és CMYK színek 33 Csatorna 34 A dokumentumok színmódjai 35 Színkezelés 38 Monitorok 38 Kalibráció 38 A képernyő kalibrálása Macintosh alatt 40 A képernyő kalibrálása Windows alatt 42 Előre megadott színkezelési beállítások 44 Gyors színbeállítás fényképészeknek és nyomdai tervezőknek 45 Színbeállítások szinkronizálása Bridge-ben 46 Színbeállítások testreszabása 47 Konverziós beállítások testreszabása 48 Dokumentum színprofiljának módosítása vagy törlése 50 Dokumentum színprofiljának konvertálása 50 Színek proof nézete előre megadott beállításokkal 51 Színek proof nézete saját beállításokkal 52 3. fejezet ÁLLOMÁNYOK LÉTREHOZÁSA ÉS MENTÉSE 53 Digitális fényképezőgépek használata 53 Digitális fényképezőgép vásárlása 54 Digitális képek készítése 54 A csatornánkénti 16 bites mód 55 A nyomtatási felbontás 56 Képolvasók használata 57 Az asztali képolvasók beállítása 57 Szkennelés Photoshopban 58 A beolvasási felbontás kiszámítása nyomtatáshoz 59 Fájlméretek, árnyalatok különböző kimeneti felbontások és rácssűrűségfüggvényében 60 Új, üres dokumentumok létrehozása 61 Dokumentumminta létrehozása 63 Az állapotjelző használata 64 Az állomány méretének megállapítása 64 Állományok mentése 65 El nem mentett állományok mentése 65 Rétegek, vektorok és effektusok mentése 66 Előzőleg elmentett állomány mentése 66 Visszatérés az utoljára mentett állapotba 66 Új változat mentése 67 Munkánk befejezése 68 Dokumentum bezárása 68 Kilépés a Photoshopból 68 4. fejezet BRIDGE 69 A Bridge indítása 69 A Bridge ablak 70 Állományok megnyitása ? 72 Állományok megnyitása a Bridge-n keresztül 72 Bélyegkép elforgatása 73 Munka az ,,ifs" rendszerrel 73 A Bridge ablak testreszabása 74 A munkaterület elmentése 75 A Bridge menüi 75 Állományok keresése 76 Bélyegképek címkézése és rendezése 77 Bélyegképek címkézése 77 Bélyegképek manuális elrendezése 77 Rendezési szempont kiválasztása 78 Új mappa létrehozása 78 Állományok törlése 78 Állományok átnevezése 78 Állomány átnevezése 78 Állományok kötegelt átnevezése 79 A gyorsítótár kivitele 80 A gyorsítótár kivitele az aktuális könyvtárba 80 Gyorsítótár törlése 80 Kulcsszavak hozzárendelése 81 PDF-, AI- és EPS-állományok megnyitása 82 PDF-, Adobe Illustrator vagy Illustrator EPS állományok megnyitása új dokumentumban 82 Adobe Illustrator objektum beillesztése a Photoshopba 83 PDF-, Adobe Illustrator vagy Illustrator EPS állomány elhelyezése Photoshop-képen 84 5. fejezet MUNKATERÜLET 85 Navigáció 85 A nagyítási szint módosítása a Navigator palettán 85 A nagyítási szint módosítása a Nagyító eszköz segítségével 86 Nagyított kép mozgatása a saját ablakában 87 Képernyőmód váltása 87 Kép megjelenítése két ablakban 88 Görgetés és nagyítás több képen 88 Menük testreszabása 89 Színes címkék hozzárendelése menüparancsokhoz, illetve megjelenítésük és elrejtésük 89 Az összes menüparancs láthatóvá tétele és a színes címkék elrejtése 90 Munkaterület mentése 91 Saját munkaterület készítése 91 Saját munkaterület törlése 92 6. fejezet ALAPISMERETEK A PIXELEKRŐL 93 A méret és a felbontás módosítása 93 A képek méretének módosítása webes felhasználásra 93 A képek méretének módosítása nyomtatási célokra 94 Kép felbontásának módosítása 95 A kép igazítása meghatározott méretre 96 A kép automatikus átméretezése 97 A vászon módosítása 98 A vászon méretének módosítása 98 Kép kivágása kijelöléssel 99 A méret és a felbontás beállítása a kép vágásához 100 A vászon növelése a Vágó eszközzel 101 Kép kivágása a Vágás paranccsal 102 Kép körülvágása a Körülvágás paranccsal 102 Kép tükrözése 103 A kép elforgatása adott szöggel 104 A kép elforgatása általunk meghatározott szöggel 104 Ferde kép gyors kiegyenesítése 104 7. fejezet ALAPISMERETEK A RÉTEGEKRŐL 105 Rétegek létrehozása 105 Réteg létrehozása 106 Réteg létrehozása kijelölésből 107 Másolat készítése rétegről vagy rétegcsoportról 107 A háttér réteggé konvertálása 108 Réteg háttérré konvertálása 108 Rétegek aktiválása 109 Réteg aktiválása a Rétegek palettán 109 Réteg vagy rétegcsoport aktiválása a Mozgató eszközzel 109 Rétegek átrendezése 110 Rétegcsoportok 110 Rétegcsoport létrehozása 110 Rétegcsoport elemeinek szétválasztása 111 Réteg vagy rétegcsoport átnevezése 111 Rétegek elrejtése és megjelenítése 112 Rétegek és rétegcsoportok törlése 112 Réteg törlése 112 Rétegcsoport törlése 113 Rétegpixelek mozgatása 113 Palettaopciók kiválasztása 114 Keverési mód, áttetszőség és kitöltési arány megadása réteghez, rétegcsoporthoz 114 Átlátszó pixelek zárolása és elengedése 114 Réteg vagy rétegcsoport rögzítése 115 Bélyegképopciók a Rétegek palettán 115 Rétegek egyesítése 116 Rétegek egyesítése 116 A látható rétegek egyesítése 117 Rétegek másolása és egyesítése 117 Rétegek összeolvasztása 118 8. fejezet KIJELÖLÉS 119 Kijelölés létrehozása 119 Rétegpixelek kiválasztása 119 Téglalap vagy ellipszis alakú kijelölés 120 Szabadkézi kijelölés 121 Sokszög alakú kijelölés 121 Szín alapján történő kijelölés a Varázspálca eszközzel 122 Kijelölés a Mágneses lasszó eszközzel 124 Kijelölés a Színtartomány parancs használatával 126 Manuális keretkijelölés 127 Keretkijelölés párbeszédablakban 127 Munka a kijelöléssel 128 Kijelölés megszüntetése 128 A legutóbbi kijelölés újra létrehozása 128 A kiválasztott pixelek törlése 128 A kijelölő keret mozgatása 129 Kijelölés simítása 129 Váltás a kijelölt és nem kijelölt területek között 130 Kijelölő keret elrejtése 130 Kijelölő keret alakítása 131 A kijelölő keret módosítása menüparanccsal 131 Új terület csatolása a kijelöléshez 132 Terület kivétele a kijelölésből 132 Két kijelölés közös része 133 Kijelölések mentése és betöltése 133 Kijelölés mentése csatornára 133 Alfa-csatorna betöltése a képre kijelölésként 133 Kép kiragadása 134 9. fejezet KOMPOZÍCIÓ 137 A kijelölés tartalmának mozgatása 137 Kijelölés peremének lágyítása 138 Kijelölés másolatának létrehozása 138 Másolat készítése egyazon dokumentumon belül 138 Kijelölés áthúzása másik dokumentumba 139 A vágólap használata 140 Kijelölés másolása és beillesztése 141 Beillesztés kijelölésbe 142 Beillesztés kisebb dokumentumba 143 Rétegmásolat készítése 144 Mintabélyegzés 145 Klónozás 146 Igazító eszközök 148 Vonalzók elrejtése és megjelenítése 148 A vonalzók origójának megváltoztatása 148 Az Igazítás eszköz 149 Rács megjelenítése és elrejtése 149 Szelektív segédvonalak megjelenítése és elrejtése 149 Segédvonalak létrehozása és használata 150 Segédvonal létrehozása egy bizonyos ponton 150 Segédvonal eltávolítása 150 Rétegek egymáshoz igazítása 151 A Mérce eszköz 151 Kontúrok elmosása 152 Fényképek egyesítése 153 10. fejezet ELŐZMÉNYEK 155 Az Előzmények paletta 155 Állapotváltás 157 Állapotok törlése és kiürítése 158 Pillanatképek 159 Pillanatkép-opciók kiválasztása 159 Pillanatkép készítése egy állapotról, opciók használata nélkül 160 Pillanatkép készítése opciókkal 160 Pillanatkép beállítása aktuális állapottá 161 Pillanatkép törlése 161 Új dokumentum létrehozása 161 Területek szelektív visszaállítása 162 Az Előzmény ecset 162 Kijelölt terület vagy réteg kitöltése előző állapotból vagy pillanatképből 163 A Művészi előzmény ecset 164 11. fejezet ÁRNYALATKORREKCIÓK 165 Korrekciós rétegek 166 Korrekciós réteg létrehozása 166 Korrekciós réteg beállításainak módosítása 166 A korrekciós parancs lecserélése a korrekciós rétegen 167 Korrekciós réteg egyesítése 167 Hogyan használhatjuk a korrekciós rétegeket? 168 Egy- és kétlépéses parancsok 169 Az Automatikus kontraszt parancs 169 A Negatív parancs 169 A Határérték parancs 170 A Keményítés parancs 171 A Hisztogram paletta 172 A Hisztogram paletta frissítése 172 A hisztogram értelmezése 173 A Szintek parancs 174 Réteg elhalványítása 177 Korrekciós réteg maszkolása 178 Fakítás és égetés 179 Réteg szürkeárnyalatossá konvertálása 180 12. fejezet SZÍNEK KIVÁLASZTÁSA 181 Színek kiválasztása 181 Szín kiválasztása a Pipetta ablakban 182 Szín kiválasztása a színkönyvtárból 183 Szín kiválasztása a Szín palettán 184 A Színtár paletta 185 Szín kiválasztása a Színtár palettáról 185 Szín felvétele a Színtár palettára 185 Szín törlése a Színtár palettáról 185 Az aktuális színtárak mentése könyvtárként 186 Színtár-könyvtár lecserélése vagy hozzáadása a színtárakhoz 186 Színtár-könyvtár betöltése 186 Az alapértelmezett színtárak visszaállítása 186 A Pipetta eszköz 187 Színek másolása hexadecimális formában 188 Kitöltés egyetlen színnel 189 Keverési mód kiválasztása 190 13. fejezet SZÍNKORREKCIÓK 195 Kitöltési réteg létrehozása 196 Színmintavételező 198 Színmintavételezők elhelyezése a dokumentumon 198 Színmintavételező mozgatása 199 Az Információ paletta használata a Színmintavételező eszközzel 199 Színmintavételező eltávolítása 199 A színegyensúly 200 Réteg szürkeárnyalatossá konvertálása 201 A Színezet/telítettség parancs 202 A Szintek parancs 204 Az automatikus színjavítási opciók 204 Színcsatornák javítása a Szintek paranccsal 205 A Gradációs görbék parancs 206 Egyéb felfedeznivaló parancsok 208 14. fejezet ECSETEK 209 Az Ecset eszköz 209 Ideiglenes beállítások kiválasztása 210 Az Ecsetek paletta 211 Ecsetek testreszabása 212 Színek maszatolása 218 Radírozás 219 A Radír eszköz 219 A Háttér radír eszköz 220 A Bűvös radír eszköz 222 15. fejezet CAMERA RAW 223 A Raw fotóformátum 223 Raw-fájl megnyitása a Camera Raw parancson keresztül 224 A Camera Raw eszközei 226 Színterület, méretek, színmélységes felbontás 227 Az Igazítás panel 228 A Részletesség panel 231 Az Objektív panel 232 Lencsekorrekciók elvégzése Raw-állományon 232 Színeltolódások javítása 233 A beállítások mentése 233 A Camera Raw állomány megnyitása 234 Állományok kötegelt feldolgozása 235 A Raw fotók mint intelligens objektumok 236 16. fejezet MEGVILÁGÍTÁS 237 Az Árnyékos/világos részek parancs 237 A Fényképszűrő 240 Korrekciók végrehajtása a Rétegek palettán 241 Zaj eltávolítása 242 Vaku hiányának korrigálása 243 Több expozíció egyesítése 244 Többexpozíciós HDR-képek készítése 245 HDR-kép 16 bitessé konvertálása 246 Megvilágítási effektusok alkalmazása 247 17. fejezet ÚJRAFÓKUSZÁLÁS 249 A Lencsefolt szűrő 250 A Bemozdítás szűrő 253 A Lencsekorrekció szűrő 254 Élesítő szűrők 256 A Szelektív élesítés szűrő 257 Az Életlen maszk szűrő 259 18. fejezet RETUSÁLÁS 261 A szín egyeztetése 262 A Szín egyeztetése parancs használata 262 Szín egyeztetése két fénykép között 263 A színcsere 264 A Színcsere parancs 264 Fogak vagy szem fehérítése 266 A Felület életlenítése szűrő 267 Bőr és egyéb felületek simítása 267 Részletek szelektív visszaállítása 267 A Színcsere eszköz 268 Javító eszközök 269 A Javító ecset eszköz 270 A Folt eszköz 272 A Helyi javító ecset eszköz 274 A Vörösszem eszköz 276 19. fejezet PREZENTÁCIÓ 277 Vignetták készítése 277 Vignetta készítése 277 Vignetta készítése fókuszált területtel 278 Vignetta létrehozása a Szintek paranccsal 279 A vignettáit terület áthelyezése 279 Kézzel festett kinézet létrehozása 280 Copyright jel hozzáadása 282 Copyright jel beágyazása az állományba 282 Copyright jel létrehozása szöveggel 283 A copyright alakzat és stílus mentése eszközmintaként 283 Képcsomagok létrehozása 284 Kontaktlap létrehozása 284 Képcsomag létrehozása 286 Web fotógaléria létrehozása 288 PDF-bemutató készítése 291 Rétegszedők létrehozása és használata 292 Rétegszedő létrehozása 292 Rétegszedő megjelenítése 293 Az utolsó állapot visszaállítása 293 Rétegszedő frissítése 293 Rétegszedő törlése 294 PDF-diavetítés készítése a rétegszedőkről 294 20. fejezet HALADÓ ISMERETEK A RÉTEGEKRŐL 295 Réteg áttetszőségének és kitöltésének módosítása 295 Rétegek keverése 296 Réteg keverési módjának kiválasztása 296 Keverési opciók a rétegekhez 297 Módosított réteg összekeverése az eredetivel 299 Rétegmaszkok használata 300 Rétegmaszk létrehozása 300 Szöveg alakzat használata rétegmaszkként 301 Rétegmaszk átalakítása 302 A réteg és a maszk egymástól független mozgatása 303 Rétegmaszk mozgatása vagy duplikálása 303 A rétegmaszk megjelenítésének beállítása 303 Rétegmaszk ideiglenes hatástalanítása 304 Rétegmaszk alkalmazása vagy törlése 304 Vágómaszkok 305 Vágómaszk létrehozása 305 Réteg és vágómaszk szétkapcsolása 306 Teljes vágómaszk szétkapcsolása 306 Rétegek összekapcsolása 307 Rétegek igazítása és elosztása 307 Rétegek transzformációja 309 Réteg vagy rétegcsoport transzformációja parancsokkal 309 Transzformáció a Szabad átalakítás paranccsal és a Mozgató eszközzel 311 Réteg hajlítása 312 Intelligens objektumréteg létrehozása 313 Intelligens objektum létrehozása 313 Intelligens objektum szerkesztése 314 Intelligens objektumréteg pixelekre bontása és konvertálása 314 21. fejezet RÉTEGEFFEKTUSOK 315 Rétegeffektusok alkalmazása 316 A Vetett árnyék és az Belső árnyék effektusok 318 A Vetett árnyék effektus transzformációja 319 A Külső és a Belső ragyogás effektus 320 A Bevésés és Domborítás effektus 322 A kontúr profiljának módosítása 324 A Szatén effektus 325 A Színátfedés effektus 326 A Színátmenet-átfedés effektus 326 A Mintaátfedés effektus 327 A Körvonal effektus 328 További effektusparancsok 328 Effektus átvitele másik rétegre 330 Effektus másolása másik rétegre 330 Rétegeffektusok törlése 330 Stílusok alkalmazása 331 Stílus alkalmazása rétegre 331 Stílus mentése a Stílusok palettán 332 22. fejezet MASZKOK 333 Alfa-csatornák használata 334 Kijelölés mentése csatornára az aktuális beállítások használatával 334 Beállítások a kijelölés csatornára mentésekor 334 Csatornakijelölés megjelenítése 335 Csatornakijelölés betöltése a képre az aktuális beállítások használatával 335 Beállítások megadása a csatornakijelölés betöltéséhez képre 335 A kijelölés mentésének és betöltésének műveletei 336 Alfa-csatorna törlése 337 Alfa-csatorna duplikálása 337 Alfa-csatorna maszkjának átformálása 338 A Gyorsmaszk 339 Kijelölés átformálása a Gyorsmaszk használatával 339 A Gyorsmaszk festése 340 Beállítások megadása a Quick Mask módhoz 340 23. fejezet SZŰRŐK 341 Alapismeretek a szűrőkről 341 A Szűrőgaléria 342 A szűrők saját ablakainak használata 343 A szűrő hatásának csökkentése 344 A szűrő befolyásának a szabályozása 345 A szűrő hatásának átalakítása kevésbé művészi kinézetűvé 346 A szűrő hatásának maximalizálása 346 Felületmintázat szűrők használatával 346 Szűrők, ábrákkal illusztrálva 347 Artistic (Művészi) szűrők 348 Blur (Életlenítő) szűrők 349 Brush Strokes (Ecsetvonások) szűrők 350 Distort (Torzítás) szűrők 351 Noise (Zaj) szűrők 352 Pixelate (Pixelesítés) szűrők 353 Render (Renderelés) szűrők 354 Sharpen (Élesítés) szűrők 354 Sketch (Rajzolt) szűrők 355 Stílize (Stilizált) szűrők 357 Texture (Felület) szűrők 358 Fénykép átalakítása rajzzá vagy festménnyé 359 Fénykép átalakítása rajzzá 359 Fénykép átalakítása olajfestménnyé 359 Akvarell készítése 360 A Mintázatkészítő szűrő 361 Az Eltűnési pont szűrő 363 24. fejezet GÖRBÉK ÉS ALAKZATOK 365 Kijelölés konvertálása görbévé 366 A Toll eszköz 367 Görbe rajzolása a Toll eszközzel 367 A Szabadkézi toll eszköz 368 Mágneses szabadkézi görbe rajzolása 368 A Szabadkézi toll eszköz beállítása 369 Munka a görbékkel 370 Munkagörbe mentése 370 Munkagörbe mozgatása 370 Elmentett görbe duplikálása 370 Görbe átnevezése 370 Görbe megjelenítése 371 Görbe elrejtése 371 Görbe törlése 371 Görbék átalakítása 372 Szegmens hozzáadása meglévő nyitott görbéhez 372 A teljes görbe transzformálása 372 Csomópontok kijelölése a görbén 373 Görbe kijelölésének megszüntetése 373 Görbe átformálása 374 Görbe konvertálása kijelöléssé 376 Görbe másolása másik állományba 377 Vektormaszkok 378 Vektormaszk létrehozása 378 Rétegmaszk konvertálása vektormaszkká 379 Vektormaszk létrehozása szövegből 379 Munka a vektormaszkokkal 380 Vektormaszk áthelyezése 380 Vektormaszk átformálása 380 Vektormaszk másolása másik rétegre 380 Vektormaszk deaktiválása 380 A vektormaszk látható és rejtett részeinek felcserélése 381 Vektormaszk törlése 381 Alakzateszközök 382 Alakzatréteg létrehozása 382 Munkagörbe létrehozása alakzateszközzel 383 Pixelterület létrehozása alakzaton belül 384 Alakzatréteg-maszkok 385 Alakzatréteg-maszkok módosítása 385 Alakzatréteg vektormaszkjának deaktiválása 385 Alakzatrétegek az Illustratorból 386 Alakzatok kombinálása 386 Alakzatréteg átszínezése 387 Alakzatok mentése 387 Alakzatréteg pixelekre bontása 388 25. fejezet SZÖVEG 389 Szerkeszthető szöveg 390 Szerkeszthető szövegréteg létrehozása 390 Szöveg hozzáadása görbéhez vagy a görbe belsejébe 392 Szöveg kijelölése 392 Szöveg konvertálása 393 Bekezdésszöveg pontszöveggé konvertálása 393 Pontszöveg konvertálása bekezdésszöveggé 393 A szöveg stílusa 394 Szöveg nagyítása szorzó megadásával 394 Szöveg interaktív nagyítása 394 Alávágás alkalmazása 395 Betűköz alkalmazása 395 Sortávolság alkalmazása vízszintes szövegre 396 Szöveg tájolásának módosítása 397 A Karakter paletta menüjének parancsai 398 Karakterek eltolása a normál alapvonaltól 399 Bekezdés paramétereinek beállítása 400 Bekezdés igazítása és sorkizárása vízszintes szöveg esetén 400 Bekezdések behúzásának és szóközeinek beállítása vízszintes szöveg esetén 401 Bekezdések finom beállításai 402 A helyesírás ellenőrzése 403 A szövegdoboz transzformálása 404 Szöveg hajlítása 405 Szöveg kitöltése képpel 406 Szöveg pixelekre bontása 406 Szöveg elhalványítása 407 Kép és szöveg fakítása 408 Kép fakítása a szöveg mögött 408 Szöveg fakítása 409 Szövegkijelölések használata 410 Szövegmaszk létrehozása korrekciós rétegen 410 Szöveg létrehozása direktszín-csatornán 410 26. fejezet SZÍNÁTMENETEK 411 Színátmenet kitöltési réteg 411 A Színátmenet eszköz 413 Színátmenet minta 414 Színátmenetek rétegzése 416 Több színátmenet alkalmazása 416 Színátmenettérkép réteg 417 27. fejezet CSEPPFOLYÓSÍTÁS 419 A Cseppfolyósítás szűrő 420 A Liquify rács megjelenítése 423 A Cseppfolyósítás visszavonása 424 Minden torzítás visszavonása 424 A nem befagyasztott területek visszaállítása paranccsal 424 A nem befagyasztott területek visszaállítása eszközzel 424 28. fejezet AUTOMATIZÁLÁS 425 Műveletek rögzítése 426 Műveletek lejátszása 427 Műveletek szerkesztése 428 Megállítás beszúrása a műveletbe 428 Menüpont beszúrása a műveletbe 429 Görbe beszúrása a műveletbe 430 Parancs kizárása a lejátszásból 431 Művelet másolása 431 Ablak megjelenítése a művelet lejátszása közben 432 Parancsok sorrendjének módosítása 432 Művelet újrarögzítése különböző beállításokkal 433 Parancs beállításainak módosítása a műveletben 433 Művelet törlése 433 Parancs hozzáadása a művelethez 434 Parancs törlése a műveletből 434 Ejtőke készítése 435 Kötegelt feldolgozás 436 Művelet lejátszása dokumentumok kötegére 436 Fájlelnevezési opciók 436 Műveletkészletek mentése és betöltése 438 Műveletkészlet mentése állományba 438 Készlet betöltése a Műveletek palettára 438 Az aktuális műveletkészlet lecserélése 438 29. fejezet ANIMÁCIÓ 439 Animáció létrehozása 439 Rétegkép mozgatása a képen keresztül animációval 440 Kivilágosodó objektum hozzáadása 442 Animáció megtekintése 443 Lejátszási opciók beállítása 443 Animáció megtekintése a böngészőben 443 Lejátszás oda-vissza 444 Képkocka eltávolítása 444 Képkocka szerkesztése 444 Billegő mozgás létrehozása 445 Szöveg hajlítása az animációban 446 Animáció mentése 447 Előoptimalizációs beállítások 447 Animáció mentése GIF formátumban 447 Animációs képkockák mentése rétegekként 448 30. fejezet BEÁLLÍTÁSOK ÉS MINTÁK 449 Photoshop-beállítások 450 General (Általános) panel 450 File Handling (Fájlkezelés) panel 452 Display & Cursors (Megjelenítés és mutató) panel 453 Transparency & Gamut (Átlátszóság és színtartomány) panel 454 Units & Rulers (Mértékegységek és vonalzók) panel 455 Guides, Grid & Slices (Segédvonalak és rácsok) panel 456 Plug-ins & Scratch Disks (Bővítmények és lemeztárak) panel 457 Memory & Image Cache (Memória és képkezelés) panel 458 Type (Szöveg) panel 459 Bridge beálítások 460 General (Általános) panel 460 Metadata (Metaadat) panel 460 Labels (Címkék) panel 460 File Type Associations (Fájltársítások) panel 460 Advanced (Speciális) panel 461 A Mintavezérlő 462 A Mintavezérlő használata 462 A kijelölt minták mentése új könyvtárba 463 Minták visszaállítása vagy cseréje 463 Minták kezelése a mintaválasztókon és a palettákon 464 Az aktuális mintaválasztó mintáinak mentése új könyvtárba 464 Mintakönyvtár betöltése 465 Az alapértelmezett minták visszaállítása 465 Minta törlése a palettáról és a mintaválasztóról 465 Eszközminta 466 31. fejezet NYOMTATÁS 467 Nyomtatás Photoshopból 467 Papírméret és tájolás kiválasztása 468 Nyomtatás az alapvető Nyomtatás paranccsal 469 Nyomtatás a Nyomtatás előképpel paranccsal 470 Nyomtatás színkezeléssel 472 Rátöltés alkalmazása 476 Állományok előkészítése levilágításra 477 Direktszín-csatornák 479 Direktszín-csatorna létrehozása 478 Festés direktszín-csatornára 497 Alfa-csatorna konvertálása direktszín-csatornává 479 További információk a direktszín-csatornákról 480 Direktszín-csatornák nyomtatása 481 Duplex színmód előállítása 482 Duplex színmód előállítása 482 Szürkeárnyalatos kép nyomtatása direkt szín használatával 483 Állományok előkészítése ofszetnyomásra 484 Előre megadott CMYK profil kiválasztása 484 Egyedi CMYK minta vagy profil létrehozása 484 A színkorrekció folyamata 486 32. fejezet EXPORTÁLÁS 487 Állomány előkészítése más alkalmazásokhoz 487 Photoshopból QuarkXPressbe 487 Photoshopból Adobe InDesignba 487 Photoshopból Adobe lllustratorba 487 Photoshopból Adobe AfterEffectsbe 488 Photoshopból Adobe GoLive-ba 488 Állományok mentése EPS formátumban 489 Állományok mentése DCS formátumban 491 Állományok mentése TIFF formátumban 492 Állományok mentése PDF formátumban 493 33. fejezet WEB/lmageReady 497 Az ImageReady használata 497 Optimalizálási beállítások 499 Képméret 499 Tömörítés 500 GIF 501 JPEG 502 PNG-8 és PNG-24, árnyalás 503 Finomítás 504 Az ImageReady eszköztára 505 Optimalizálás GIF és PNG-8 formátumban 506 Főpaletta létrehozása 509 Főpaletta létrehozása optimalizált képekhez az ImageReadyben 509 Főpaletta alkalmazása a képre 510 Súlyozott optimalizálás 510 Alapszínek web-biztossá tétele 511 Optimalizálás JPEG formátumban 512 Gyors optimalizálás 514 Ejtőkék létrehozása 514 Optimalizált fájlok előnézete 515 Az ImageReady előnézetek használata 515 Váltás a Photoshop és az ImageReady között 515 A Windows és a Macintosh gamma-értékeinek előnézete 516 A gamma-érték módosítása optimalizált fájlhoz 516 Optimalizált kép előnézete a rendszer valamelyik böngészőjében 517 Állományok mentése ImageReadyben 518 Állomány mentése az ImageReadyben 518 Optimalizált fájl mentése az ImageReadyben 518 HTML-fájl frissítése 519 Szöveg létrehozása 520 Szeletek 521 Kép manuális szeletekre bontása 521 Rétegalapú szelet létrehozása 522 Automatikus vagy rétegalapú szelet konvertálása felhasználói szeletté 522 Szelet törlése 523 Felhasználói szelet átméretezése 523 Kép szeletekre bontása több hivatkozás csatolásához 524 Felhasználói szeletek igazítása közös tengelyhez 525 Felhasználói szeletek egyenlő elosztása közös tengely mentén 525 Képtérkép 525 Rétegalapú képtérkép létrehozása 526 Eszközalapú képtérkép létrehozása 527 Képtérkép átváltása rétegalapúból eszközalapúvá 527 Képtérkép elrejtése és megjelenítése 528 Képtérkép kijelölése 528 Képtérkép törlése 528 Eszközalapú képtérképek igazítása 528 Eszközalapú képtérképek elosztása 528 Szeletek optimalizálása és összekapcsolása 529 Egyedi szelet optimalizálása 529 Az optimalizálási beállítások másolása az egyik szeletről a másikra 529 Szeletek összekapcsolása 530 Szeletek szétkapcsolása 530 Alt címke csatolása szelethez vagy a teljes képhez 531 Átgördülések 532 Átgördülés létrehozása szelethez 532 Átgördülés létrehozása rétegeffektus használatával 535 Rétegalapú átgördülés létrehozása 536 Rétegattribútumok egységesítése az átgördülésben 536 Átgördülés előnézete az ImageReadyben 538 Átgördülés előnézete a böngészőben 538 Távoli átgördülés létrehozása 539 Átgördülés beállítása animáció elindítására 541 Gomb készítése a honlapra 542 Átgördülő állapotok hozzárendelése gombhoz 542 Átgördülő állapotok tárolása stílusban 542 A Move eszköz beállításai 543 A Save for Web ablak használata Photoshopban 544 FÜGGELÉK: BILLENTYŰPARANCSOK 545 TÁRGYMUTATÓ 565
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 600 Ft

A termék megvásárlásával

160 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó panem kft.
Kiadás éve2006
Oldalak száma:574
Súly920 gr
ISBN0189000967954
ÁrukódSL#2107282602
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 600 Ft

A termék megvásárlásával

160 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Shona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolyaShona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolya