Ovidius és a szerelem hősei

Török Nándor szerelmes versei megrendítően őszinte vallomások. Akkor is, amikor legbensőbb érzéseit tárja fel, és akkor is, amikor "szerelmes eleink" stílusába-tónusába, formavilágába bújva közli gondolatait. És mindezt mesterfokon. (Baranyi Ferenc) A kötetben felbukkanó költők és a költeményeik szerelmes szereplői mind-mind hősök voltak. Az ókortól napjainkig. Szapphótól Lesbián keresztül Tatjánáig, Catullustól Dantén keresztül Balassiig és még tovább. A szerelem hősei voltak, akik mind csak boldogságra vágytak. Mindenki a saját habitusa szerint. Ovidius, akit művei alapján a téma ókori szakértőjének is nevezhetünk, a Hősnők levelei című munkájában a mitológiai időkből jó pár szerelmi történetet dolgozott fel. Akkoriban az istenek gyakran beavatkoztak az emberi sorsokba, a halandókkal együtt ők is megszenvedték a szerelmet és a boldogságot, mert Érosz "az istenek és a halandók keblében leigázza a józanságot, a bölcs észt" (Hésziodosz). A történetekben a szerelem vagy tragédiába torkollik, vagy felmagasztosul, de a világ bármennyire is változik, a szerelem az marad. Marad az, ami: ősi örökségünk, az emberi lét értelmének meghatározója. Ahogy Hölderlin írta: "A szerelem a legtökéletesebb, legistenibb szépség a Természetben! Az élet küszöbén minden lépcsőfok hozzá vezet. Tőle indul és hozzá térünk vissza." Gyakran már az odavezető út is boldogság tud lenni, s a hosszú úton mindig találkozunk hasonló hősökkel, akik naponta megküzdenek (sokszor önmagukkal) annak a bizonyos legfőbb jónak a reményében. (Török Nándor)