Országvédelem, pálgári védelem, katasztrófa elhárítás

budapest  | 1997  | papír / puha kötés  |  159 oldal

Libri Antikvárium
ELŐSZÓ A közép- és a felsőfokú biztonságszervező szakképzés iránt az elmúlt években megnyilvánult nagy érdeklődés igazolta azt, hogy az ezekkel az ismeretekkel felvértezett munkatársakra egyaránt szükségük van az intézményeknek, a vállalatoknak és a vállalkozásoknak is. Az a több ezer rendészeti, vagyon-, tűz-, munka- és polgári védelmi ügyintéző, vagy személyes vagyonőr aki a számos szakképző tanfolyam valamelyikét követően sikeres záróvizsgát tett, tapasztalhatta, hogy a biztonságszervezés szerteágazó és összetett, egymással összefüggő feladatait jobban képes értelmezni és eredményesebben tudja megoldani. A új kiadásnál azt a megoldást választottuk, hogy a már ismert hét jegyzetet változatlan utánnyomással jelentetjük meg. A nyolcadik kötet tartalmazza az újdonságokat, frissítéseket és a függelékeket. Ez azzal az előnnyel is jár, hogy a korábbi kiadásokkal rendelkezők egyetlen jegyzet megvételével jutnak a legújabb ismeretekhez és így frissíthetik azokat. Ezáltal válik továbbra is tarthatóvá a képzést létrehozóknak az a törekvése, hogy az oktatás naprakész, átfogó ismereteket közvetítsen és a jegyzeteket kézikönyvként is használhassák a végzett hallgatók gyakorlati munkájukban. Változott a tanfolyamok és a vizsgáztatás hátországát adó intézmény is. A BKE Közgazdasági Továbbképző Intézetétől a BME Mérnöktovábbképző Intézete vette át ezt a feladatot. Ez a felsőoktatási intézményi háttér kötelez. Kötelezi nem csak az intézmény által szervezett vizsgabizottságok tagjait, hanem a képzéssel foglakozó gazdasági társaságokat is, hogy ne alkudjanak meg a színvonalat illetően. A biztonságszervező szakképesítést ugyanis elismeri a köztisztviselők képesítési előírásait megszabó jogszabály, valamint elfogadott a személy- és vagyonőrök, illetve a biztonságtechnikai cégek alkalmazottai számára előírt képesítések között is. Reméljük, hogy a Művelődési és Közoktatási Minisztérium biztonságszervezési és üzemgazdasági főosztálya által létrehozott biztonságszervező szakképzés hallgatói, oktatói szívesen fogadják a nyolckötetes, korszerűsített jegyzetsorozatot. Budapest, 1997. november hó.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 990 Ft

A termék megvásárlásával

399 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó budapest
Kiadás éve1997
Oldalak száma:159
Súly200 gr
ISBN2399962596521
ÁrukódSL#2109932477
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 990 Ft

A termék megvásárlásával

399 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power