Önvédelmi fegyver

Egy pisztoly, egy önvédelmi fegyver, amelyet olyan természetesen tartanak egy házban, mint egy macskát. Kell. Mi más módon védhetnék meg a tévéjüket, a számítógépüket, az órájukat, a gyűrűiket? Harald, a köztiszteletben álló biztosítási szakember és Claudia, orvos felesége valami olyasmivel találják szemközt magukat, amire álmukban sem gondoltak. Miféle lojalitással tartozik egy apa és egy anya a gyermekének, aki elkövette az elképzelhetetlent? Hogyan jutott el addig a pontig, hogy sutba dobta az emberi élet iránti tiszteletet? Valamit elrontottak a nevelésében? Megfeledkeztek valamiről? Duncan, a fiú beismeri a bűnét, de nem ad rá magyarázatot. Lehet-e egyáltalán magyarázatot találni a történtekre? Ezt a kérdést boncolgatja a Nobel-díjas dél-afrikai írónőnek ez az emberi lélek legbenső bugyrait is feltáró, az elme legtitkosabb zugáig elhatoló, realisztikájában is szürreális regénye. "Valószínű, hogy Lindgardék még sose jártak bíróságon – se a férfi, se az asszony. A hétvége kétnapi várakozásában, mivel vele, a fiukkal nem beszélhettek, minden lehetséges magyarázatot megvitattak. A vád természetellenessége miatt úgy érezték, tiszteletben kell tartaniuk fiuk kívánságát, hogy ne menjenek be hozzá; ezzel is kifejezték, hogy ez egy nevetséges história, ez az: egy iszonytatóan nevetséges história, hamarosan megoldódik, semmi szükség rá, hogy a riadt és feldúlt szülők egy ügyvéd kíséretében bevonuljanak a fogdába, és ezzel mintegy megerősítsék a vádat. Ők legalábbis így értelmezték az üzenetét: részben őket akarja kímélni (semmi szükség rá, hogy beleártsák magukat), részben az a függetlenség munkál benne, amit közös megegyezés alapján már kamaszkora óta biztosítottak neki."