Önpusztító nemzeti habitus

Magyarország az öngyilkosságok gyakoriságát tekintve legalább másfél évtizede világelső, vagy ahhoz közeli pozíciót foglal el. Kevésbé ismert, hogy ha nem is ilyen egyértelműen ez nemcsak az öngyilkosságokra, hanem mindenféle önpusztítással kapcsolatba hozható jelenségre is igaz. A tartósan rossz helyzetet időnként javuló periódusok váltják fel, de az alaptendencián, tehát azon, hogy hazánknak két világháborún, területe és népessége jelentős részének elvesztésén és legalább hét rendszerváltáson átívelő időszakon keresztül is sikerült megőriznie ezt a kétes dicsőség pozíciót, nem sokat változtat. Ez a könyv arra vállalkozik, hogy a különböző nemzetkarakterológiai érveléseket, szellemes metaforákat és bonmot-kat meghaladó, tudományos igény magyarázattal szolgáljon ezzel a társadalmi ténnyel kapcsolatban.