Heller Ágnes

Olvasónapló 2013-2014

múlt és jövő alapítvány  | 2014  | puhatáblás, ragasztókötött  |  239 oldal

Libri Antikvárium
Heller Ágnes olvasónaplójának második évfolyamát bocsátjuk útjára. Remélhetően még sokáig lesz egyfajta intézmény és iránytű, valamint kiapadhatatlan kedvcsináló a könyvolvasás mellett. Ez bizony alaposan ráfér a Gutenberg-galaxis végén kikezdett művelődési formára. Heller Ágnes életművének ez az új műfaja a kiapadhatatlan olvasási szomj, az elkövetkezendő filozófiai témákat és gondolatokat felvázoló esszé és az év, a hó naplóját is rögzítő szellemes, néhol játékos, dokumentum. ,,Mindenevő" mohósággal sorakoznak benne újraolvasott (és -értelmezett) klasszikusok, új detektívregények (töredékeiben a meg nem írt detektívregény filozófiája is föl-fölsejlik), író és filozófusportrék, valamint a nehezen abbahagyott A mai történelmi regény című munkájának utóhullámai. S persze a magyar holokauszt 70. évfordulója is felfakasztja a nagy apokalipszis elbeszéléséhez fordulást. Ezek a szellemes, könyvről könyvre új szempontokat felvillantó elemzések és reflexiók egyaránt megkerülhetetlenek írónak, olvasónak - és a közöttük elhelyezkedő tanároknak és kritikusoknak -, azaz a könyv és tradíciója egész táborának.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 100 Ft

A termék megvásárlásával

210 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó múlt és jövő alapítvány
Kiadás éve2014
Oldalak száma:239
Súly208 gr
ISBN2310016139747
ÁrukódSL#2112996333
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 100 Ft

A termék megvásárlásával

210 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Törzsvásárlói tavaszTörzsvásárlói tavasz