Óda a szellemhez avagy az emberiség védelmében

ELŐSZÓ Amikor az első könyvem Óda az erotikához címmel megjelent, még többé-kevésbé "társadalmi lény" voltam, "e világban" éltem. E nagyon is közönséges, földhözragadt világban, amelynek visszásságai gyerekkoromtól kezdve irritáltak, és amelynek visszataszító megnyilvánulásai az idővel egyre határozottabb, majd végül egyre tudatosabb ellenkezést váltottak ki belőlem. Ennek a növekvő ellenérzésnek volt első gyümölcse a szexualitás védelmében írt könyvem, amelyben e világ jelenségeinek csak egy szűk, behatárolt részével foglalkoztam. De tiltakozásom és szembenállásom korunk visszásságaival, az ember méltóságának és az erkölcs lejáratásának divatjával e téma tárgyalásával még korántsem merült ki. Világunk más dolgait is hasonlóan kritikusan szemléltem, s alig akadt e világ megnyilvánulásainak olyan formája, amely ne élénk ellenkezést váltott volna ki belőlem. Miközben egyre jobban tagadtam modern világunkat, és távolodtam tőle, egy új út keresését több szerencsés körülmény egyazon irányba terelte. E szerencsés körülmények közül az első az a tény volt, hogy annak idején megkereszteltek, és gyerekkoromban valamelyes, főleg külsőleges hittanoktatásban is részesítettek. Ez azt jelentette, hogy bár messze voltam az igaz vallásosságtól, templomba se jártam, a Bibliával is csak elvétve találkoztam, de alapjaiban mégis ismertem a keresztény tanítást, kiismertem magam valamelyest a felekezetek között is, s ha a lényeget nem is értettem teljesen, de már nem voltam félrevezethető. A második, szintén nem eléggé áldható szerencsém, az a magammal hozott beállítottságomból és neveltetésemből adódó fegyelem, hűség és tekintélytisztelet volt. Soha nem vonzott a fanatizmus, a szélsőségek, a túlzás egyetlen formája sem. Az emberek meghökkenésére irányuló, figyelmet felkeltő viselkedés soha nem volt ízlésem szerint való.