Nyársra húzva

Csirke Mátyás, a marengói ütközetből megszökött katona, egykori mutatványos, bábjátékos vergődik a megbolydult napóleoni idők ,,nyársára húzva", keresve a boldogulást, majd már csak a puszta létezés lehetőségeit - hiábavalóan. Későn ébred rá, hogy a magafajta ,,porszem"-nek a saját ügyességéből, erejéből, társak nélkül, a magához hasonló sorsúakkal való összefogás nélkül ez nem is sikerülhet. Az ő kínos-keserves kalandjait, bujkálását, meg-megcsillanó, ám gyorsan kihunyó reménységeit elbeszélő történet azonban jórészt csak keret a Jézustársaság kitűnő írójának, hogy hol szellemes, hol ironikus, hol elégikusan borongó módon szóljon és valljon egyrészt a hősével, másrészt a hősének és egykori szerelmének, hősének és bábjainak, hősének és istennek képzeletben folytatott dialógusaiban az életről, emberi sorsról és művészetről, az élet, emberi sors és művészet értelméről. Szerkezeti és formai megoldásaival a regény bravúros játékká válik, melynek igazi értékei, sokrétű mondanivalója éppen ezért csak akkor kezd hosszan visszhangzani bennünk, miután behajtottuk utolsó lapját is.