Nő kutyával és Holddal - Szerkesztette: Pacskovszky József

"Skócia, Inch Kenneth, augusztus 17., kedd Hullámos szőke haj, sötét, szív alakúra rúzsozott ajkak - a húszéves Unity Mitford úgy pózolt a fekete-fehér fotón, mint egy némafilmszínésznő. Emma enyhe fintorral az arcán állt a kép előtt: a fiatal nő pillantásából sugárzó arisztokratikus fölényesség ellenszenvet keltett benne. Közelebb hajolt, hogy dacosan farkasszemet nézzen vele, de amikor a szeme már csak centikre volt a nő szemétől, a fotón mintha csúfondáros fény villant volna Unity Mitford tekintetében. Emma összerezzent. Képtelenség volt az egész, ostoba vízió, mégis egészen felzaklatta. Zavartan igazította meg mellén a Canon EOS fényképezőgépet, és rebbent a következő fotóhoz. Rayt hiába kereste a szemével. Most tűnt csak fel neki, hogy egyedül maradt a folyosón: idegenvezetőjük érces hangja már a szomszéd teremből szűrődött át. Emma fázósan megborzongott. A Mitford-ház nyirkos hidegével és erőteljes kőszagával kriptákra emlékeztette. A következő fényképen Unity Mitford a nővére, Diana mellett állt, aki hozzá hasonlóan náci karlendítésre suhintotta a karját. A két nő arcáról sugárzó elszántság nem hagyott kétséget afelől, hogy a nácik iránt tanúsított rokonszenv nem pusztán ártatlan póz volt a részükről. Emma megpróbálta felidézni magában, mit hadart Ray Mitfordékról reggel a clachandhui szálloda éttermében. Tüntetőleg csak fél füllel figyelt rá, mert előtte megint összezördültek; Rayt bosszantotta, hogy annyi időt elszöszmötölt a tükör előtt, és megint sietve kell bekapniuk a reggelit, ha nem akarják lekésni a hajót. Emma igazság szerint csöppet sem bánta volna, ha lemaradnak róla, és végre lazítanak egy kicsit. Lassan már egy hete jártak az egymástól nem sokban különböző skót szigeteket, de Ray képtelen volt elengedni magát, még mindig olyan csökönyösen tartotta magát napi terveihez, mint a turistalátványosságokat lóhalálában kipipáló japán turisták." Vissza Fülszöveg Magányos nő kutyával és holddal - ezt a címet adja képének Alan Hunter, aki a huszonéves Emmát lopva lefényképezi egy zord skóciai szigeten. A magyar rendőrnő és a skót fotós hamar megtalálja a közös hangot, mégis tíz év telik el, mire ismét találkoznak. Emma főnöke parancsára a magyar rendőrség képviseletében vesz részt egy londoni bűnmegelőzési konferencián, de amint Alan meghívja magához, tüstént otthagy mindent, és Edinburgh-ba indul. A nőt a fotós gyertyafényes vacsorával várja, ám egy váratlan telefonhívás elszólítja, és Emma magára marad a tengerparti nyaralóban. S hiába várja Alant vissza. Az örökké szitáló esőben, az ólmosan szürke novemberi ég alatt Emma maga ered a férfi nyomába. A Londonból még idillinek ígérkező utazás hamarosan rémálomba fordul: egy felkapaszkodott üzletasszony, a civil életben a helyét kereső visszavonult sportsztár, kétes alakok, lecsúszott egzisztenciák, megkeseredett és jobb sorsra érdemes emberek kusza viszonyai, sötét üzelmei labirintusában kell Emmának boldogulnia. A tét pedig már nemcsak az, hogy megtalálja a férfit, akitől zsákutcába futott élete fordulatát reméli, hanem hogy ő maga életben maradjon. A Pacskovszky fivérek bemutatkozó regénye rózsaszín felhős romantikus történetként indul, ám a komor hangulat, a baljós előjelek, a szereplők rejtett szennyes szándékai hamar kizökkentik az olvasót a komfortzónájából. A krimi, noir és thriller elemek alkalmazásával a regény igazi műfaji bravúr, hiánypótló a hazai szórakoztató irodalomban.