Nikomachosi ethika I.

Szabó Miklós ford. ELŐSZÓ A görög nép története és szellemi élete a Krisztus előtti IV. században a korszakváltozás nyilvánvaló jeleit mutatja. A kis városállamok: Athén, Spárta, Théba stb. politikai erői kimerültek, s miután történelmi szerepüket eljátszották, a görög nép törzsei irányító politikai akarat nélkül éltek jelentéktelenné vált életüket. A szellemi élet hasonló jelenségeket mutat; a nagy irodalmi alkotások s a nyomukban járó nemzetformáló, nagy lelki élmények korszaka lezárult; a műfajok szerves fejlődése minden irányban kitermelte már a nagy mintákat: az eposz, líra, kardal, dráma, a történetírás, a bölcselő próza és a szónoklat halhatatlan alkotásokkal mintegy betetőződött. Mindkét irányban új feladatok vártak a görög géniuszra. Szinte páratlan látvány a világtörténelemben, hogy az új korszak politikai és szellemi erőit ugyanabban az időben két olyan világraszóló történelmi személyiség hozza mozgásba és irányítja új célok felé, mint: Aristoteles, a mester, és Nagy Sándor, a tanítvány; az előbbi a szellem és a gondolat, az utóbbi a politikai és katonai tettek erejével.