Nevetséges szerelmek

Az első nevetséges szerelem 1958-ban íródott, és az Én, a búbánatos Isten címet viselte. Akkoriban a Kulcstulajdonosok című drámán dolgoztam-gyötrődtem, és a munka szünetében, pihenésképpen, kikapcsolódás gyanánt írtam meg életem első elbeszélését könnyedén, élvezettel. Csak később, kellő távlatból visszatekintve eszméltem rá, hogy ez a könnyedség és élvezet nem annak volt a jele, hogy ez a minden verejtékes erőlködés nélkül papírra vetett elbeszélés afféle mellékes, jelentéktelen ujjgyakorlat lett volna, éppen ellenkezőleg, ahogy mondani szokás, ebben a műben leltem meg először önmagamat, találtam rá hangnememre, sajátságos, a világtól és saját életemtől való ironikus távolságtartásra, ekkor lett belőlem regényíró (potenciális regényíró), ettől a pillanattól datálódik egyenes ívű irodalmi fejlődésem, amely ugyan továbbra is bővelkedett meglepetésekben, ám alapvető fordulatot, irányváltást nem hozott. Egy világhírig ívelő pálya kezdetét jelzi ez a csaknem fél évszázados elbeszélésciklus, mely kötetben először 1970-ben jelent meg. Ezt a kiadást dolgozta át, komponálta újra a szerző előbb a francia, majd az 1991-es új cseh kiadás számára, és a magyar fordítás is e legutolsó, Kundera által véglegesnek és hitelesnek tekintett változat alapján készült. Az olvasó pedig az azóta is alakuló nagyszerű életmű ismeretében örömmel állapíthatja meg, hogy a szerző nem tévedett: ezek bizony már kiforrott, hamisítatlanul kunderás darabok, melyeken aligha fog a múló idő.