Német szakmai társalgás joghallgatók részére

nemzeti tankönyvkiadó  | 2002  | papír / puha kötés  |  160 oldal

Libri Antikvárium
Tantárgy: Nyelvtudomány Évfolyam: Egyéb A tankönyvjegyzéken szerepel. E nyelvkönyv új, átdolgozott és bővített kiadásában is azt tűzi ki célul, hogy a német nyelvet tanuló joghallgatót segítse szakmai társalgási készségének kialakításában és bevezesse őt a német szakfordításba és szövegértésbe. Egyik sajátossága, hogy alkotmányjogi és civilisztikai fejezeteiben a tárgyalt jogintézményeket a hatályos magyar jogi szabályozás német fordításai alapján ismerteti, ezzel is elősegítve az említett nyelvi készségek gyorsabb és hatékonyabb kialakítását. A nyelvkönyv három részből, azon belül tizenhét fejezetből áll. Az I. rész az alkotmányjog jellemzőit, az alkotmányi intézmények rendeltetését, szervezetét és működési formáit, a II. rész a szerződési jognak a gazdálkodó szervezetek termékfogalma és a fogyasztóvédelem szempontjából is jelentős intézményeit mutatja be, a III. rész a polgári peres eljárás menetére, a rendes és rendkívüli jogorvoslatra és az illetékességre vonatkozó törvényi szabályokat foglalja össze. A szakmai társalgási készség fejlesztését, egyben a szakterminológiai ismeretek megalapozását és folyamatos mélyítését szolgálják a nyelvkönyv prekommunikatív gyakorlatai. Produktív nyelvhasználatra indítanak a II. részben a szerződéskötés és a szerződéskötések témáihoz kapcsolódó jogi esetek, amelyek megoldását a nyelvtanuló - szaktárgyi ismereteire támaszkodva - önállóan is kimunkálhatja és összefoglalhatja. A bevezető olvasmányok egy része nyelvi sajátosságainál fogva elsősorban fordítási és szövegértési feladatok végzésére alkalmas. A bevezető olvasmányokat változatos tematikus és nyelvtani gyakorlatok egészítik ki. A szakmai szóanyagra épülő nyelvtani gyakorlatok felölelik a német jogi nyelvben leggyakrabban használt alaktani és mondattani formákat.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 11 890 Ft

A termék megvásárlásával

1 189 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó nemzeti tankönyvkiadó
Kiadás éve2002
Oldalak száma:160
Súly300 gr
ISBN2310013360526
ÁrukódSL#2111968696
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 11 890 Ft

A termék megvásárlásával

1 189 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Rob Dial: Változás amire mindig is vágytál Rob Dial: Változás amire mindig is vágytál