Nem éltünk hiába

Borbándi Gyula 1919-ben született Budapesten. 1942-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen államtudományi doktorátust szerzett. Részt vett a falukutató mozgalomban. A háború alatt három évig szolgált a hadseregben. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium tisztviselőjeként dolgozott 1949-ig, amikor politikai okokból elmenekült az országból. 1951-ben Münchenben telepedett le. A Látóhatár alapító tagja, főmunkatársa, 1958-tól 1990-ig felelős szerkesztője volt. A Szabad Európa Rádió egykori magyar adásának hallgatói Gyulai Ernő néven ismerhették. Számos irodalmi, történelmi, politikai esszé, tanulmány, cikk fűződik a nevéhez. 1999-ben Széchenyi-díjat kapott. Fontosabb művei: Tanulmányok a magyar forradalomról (társszerk.) München, 1966; Der ungarische Populismus. Mainz, 1976; A magyar népi mozgalom. New York, 1983; Budapest, 1989; A magyar emigráció életrajza. Bern, 1985; Budapest, 1989; Ötszáz mérföld. Esszék. München, 1989; Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. Budapest, 1992; Magyarok az Angol Kertben. A Szabad Európa Rádió története. Budapest, 1996; Emigráció és Magyarország. Budapest, 1996. Ez a munka az 1950-ben Zürichben alapított, rövid ideig Párizsban, majd 1990-ben bekövetkezett megszűnéséig Münchenben kiadott Új Látóhatár - kezdetben Látóhatár - című folyóirat negyvenéves története. Részletes leírás arról, hogyan körvonalazódott ez az orgánum a legjelentősebb nyugati magyar írók és tudósok szellemi hazájaként, hogyan vívott ki magának nemzetközi rangot, hogyan nyerte és tartotta meg azt a - Márai Sándor, Jászi Oszkár, Cs. Szabó László, Szabó Zoltán, Kovács Imre, Borsody István, Fenyő Miksa, Kerényi Károly, Határ Győző, Hanák Tibor, Csokits János, Sárközi Mátyás nevével fémjelezhető - értelmiségi elitet, amelynek írói tevékenysége az emigráns közgondolkodást hosszú időre meghatározta. A szerző a téma feldolgozásában elsősorban a folyóirat anyagára, a szerzőkkel és a nyugati magyar irodalmi intézményrendszer jelentősebb alakjaival folytatott kiterjedt levelezésére, a folyóiratot érintő különféle dokumentumokra és személyes emlékeire támaszkodott. ,,Nemcsak kortársaknak írunk, hanem a magyar jövőnek, a magyar történelemnek. Írunk a többé-kevésbé kényszerzubbonyba zárt otthoni írótársak helyett, akkor is, ha ezt ők nem veszik észre." (Sztáray Zoltán) ,,Mához száz esztendőre a hazai utódok előtt (remélhetőleg egy szabad hazában) a Látóhatár - Új Látóhatár lesz a külföldi magyarság legnagyobb szellemi önigazolása. Ők tisztábban fogják látni, mint kortársaink, hogy nem éltünk hiába." (Cs. Szabó László)