Narratív eszközök terápiás véggel

Kétezer éves gondolat, Epiktétosztól: ,,Az embereket nem azok a dolgok zavarják, amelyek megesnek velük, hanem az eme dolgokról alkotott képzeteik." Ez az antik tétel a pozitivista ismeretelméletet felváltó posztmodern gondolkodás alapeszméje: az objektív valóság fikció (pontosabban szólva: nem ismerhető meg), hanem arról minden egyes személynek saját konstrukciói vannak, amik aztán alapvetően befolyásolják a világlátását, a közérzetét, a gondjait vagy a gondtalanságát. Vagyis nincs (többnyire pozíciótól függő) tudásunk a valóságról. Ez a felismerés alapvetően megváltoztat minden addigi, érvényesnek hitt terápiás felállást. White, az ausztrál szociális munkás és Epston, az új-zélandi antropológus zsenialitása abban áll, hogy mindezt nyelvi közegbe fordította át. Bár hatásuk az ötödik kontinensen már korábban is jelentős volt, felfogásuk ezzel az 1990-ben megjelent könyvvel egy csapásra a tudományos diskurzus középpontjába került. Amit ajánlanak, rendkívül egyszerű: - hámozzuk ki a személy problématelített panaszkodásából a rá jellemző domináns történetet; - válasszuk külön a problémáját (akár ő minősíti magát a probléma hordozójának, akár a környezete); - ezáltal a probléma lesz a probléma, nem a személy; - fedezzük fel a saját értékeit, a probléma hatása alóli kivételeket, hangosítsuk ki ezek jelentését; - alkossunk közösen egy új, felszabadító alternatív történetet, és különféle nyelvi eszközökkel érvényesítsük azt. Ez a narratív terápia. A szerzők könyvének hangulatából világosan kirajzolódik, ők hogyan érik el mindezt. Két szóban: tanulságos és meggyőző. Michael White és David Epston úttörő munkát végez a családterápia területén. Ez a tömör, velős írás legfontosabb eredményeiket, a terápiás gyakorlatuk sűrített lényegét adja. Egy sor merész lépést mutat be az emberi problémák területének felderítése során - és kifejezetten eredeti megoldásukat. Arra hív minket, hogy tegyük fel magunknak a kérdést: hogyan tehetjük lehetővé olyan személyes és kollektív történetek megalkotását, amelyek felszabadítanak és gyógyítanak, dacára a domináns történet problémákkal telítettségének? Írásuk közreadásával megosztják néhány felfedezésüket erre a kérdésre. Mennyire állunk készen arra, hogy csatlakozzunk hozzájuk ebben, és hogy képessé tegyük magunkat a narratív eszközök jártas használatára?