Napnyugati mesék (Gyűjteményes díszkiadás 17.)

ELŐSZÓ Aki évekkel ezelőtt megfordult a budai hegyekben, az bizonyára emlékezik még a Szergiusz-nyaralóra, amelyet néhány évvel ezelőtt - magam sem tudom miért - alapjából lebontottak. A Szergiusz nyaralója magányosan feküdt az akkcr még puszta és szomorú Holdhegy meredek lejtőjén s nagyban különbözött a divatos, soktornyú madárkalitkáktól, amelyek ma a budapesti ember szemében a nyárilak fogalmát képviselik. Hatalmas arányaival, csonka góttornyával, boltíves, ónozott ablakaival, rideg, recésormú falaival inkább ama skót tengerparti kastélyok egyikére emlékeztetett, amelyekben valaha a Stuart-kori nemesség véres családi tragédiái játszódtak le. A barátságtalan ház - mondhatnám félelmetes ház - Szergiusz tanár egy mélabús szeszélyének köszönhette keletkezését, abban az időben, amikor a hírneves tudós lángszellemét már megzavarta keletkező elmebajának első sejtelme. Szergiusz tanár tragikus sorsa eléggé ismeretes. A hatvanas években dísze volt tudományos egyetemünknek; az elektrotechnika terén tett fölfedezéseivel felköltötte annak idején az egész tudományos világ érdeklődését. A villamos erők hasznosítása körül kifejtett merész, jóslatszerű eszméi közül időközben már nem egy érvényesült gyakorlatilag.