Nagymama rajzolást segítő jegyzetei

A képzőművészetben a rajz, a festés a szemünkön keresztül az agy munkája. Megkérdezzük magunktól: miért tetszik a látvány, miért akarjuk megörökíteni? - tehát elgondolkodunk először. Az után jön csaka kéz munkája, hogy az hogyan oldja meg a feladatot. És megint az agy választ, hogy megfelelően oldotta-e meg a kéz a gondolatot. A látvány rávetül a gondolatra. Mert minden rajz, kép a múltunkban is gyökeredzik, amikor értelmezzük, ráépül egy hagyományra - bármennyire is egyedi, amikor megjelenik bennünk. Mint a vándormadarak, mi is visszatérünk - ösztöneinkben - a már látott, megélt, vagy csak elődeink életében megtapasztalt emlékekhez-képekhez. A jel, a kép (a valóság sűrített, átírt formája) mindenképpen információ, azért beszélhetünk képírásról. Még a legnaturálisabb formája is hordoz valamilyen jelentést - legfeljebb nem a leglényegesebbet. A magyaroknak a művészetben - az európaiakhoz képest - alapvető követelmény nem csak az antik mitológia, vagy a keresztény jelképek ismerete, hanem a népművészetünk is - ami viszont a keleti gyökereinkhez vezet. A Közel-Kelethez éppúgy, mint a távolba, a ma már csak homályba vesző régmúltba - amit éppen a megmaradt szokások, a képi analógiák útján lehet megismerni. Tehát az utalások, kép-jelek használatához először saját kultúránk lényegét fedezzük föl: szülők, gyerekek együtt.