NUSZ

NUSZ metafizika a középplatonizmus és az apologéták koráig. Ez a könyv a görög filozófia egyik legalapvetőbb terminusának, a nusznak jelentésfejlődését követi nyomon a homéroszi eposzoktól a preszókratikus filozófián, majd Platón és Arisztotelész írásain keresztül a középplatonizmus és az apologéták koráig, azaz az i. sz. 2. század végéig. A középső platonizmus időszakából pedig Alexandriai Philón, Plutarkhosz, Numéniosz, Alkinoosz, illetve Jusztinosz munkásságát emeli ki. A görög filozófia e központi fogalma a Homérosztól Jusztinoszig ívelő mintegy ezer esztendőben a jelentésárnyalatok olyan gazdagságát hordozta, hogy tartalmát szinte lehetetlen egyetlen szóval visszaadni. A magyar filozófiatörténeti irodalomban a leggyakrabban értelemnek, észnek vagy szellemnek fordították. A nusz tehát az antikvitásban jobbára az értelem valamely olyan formáját volt hivatott kifejezni, amely a tapasztaltunkon kívül eső dolgok közvetlen, egyetlen mozzanatban történő, intuitív megragadásával áll összefüggésben, szemben az értelem más egyéb formáival vagy képességeivel. Emellett gyakran jelölte az intuitív megismerőképesség legfőbb tárgyául szolgáló isteni értelmet is, amely számos szerző szerint elrendezte és kormányozza a világmindenséget. Az említettek alapos kifejtésén túl jelen kötet további érdeme, hogy a szóban forgó kifejezés tanulmányozása mentén egyúttal a görögség különböző antropológiai vagy lélekfilozófiai elképzelései is feltárulkoznak.